Velkey: konzultatív fórummá válik a kórházszövetség

Dr. Velkey Györggyel, a Magyar Kórházszövetség most hivatalba lépett elnökével következő hároméves ciklusa céljairól beszélgetett a Kórház szaklap a tisztújító kongresszus előtt.

- Elnök úr, három évvel ezelőtti, jelölt elnöknek történő megválasztása óta jelentős mértékben megváltozott az egészségügyi ellátórendszer szerkezete. Mennyire módosult a Magyar Kórházszövetség helyzete?
- Szervezetünk helyzete valóban megváltozott azzal, hogy tagjaink kevesebb fenntartóhoz tartoznak, hiszen a tagkórházak többségének az állam lett a tulajdonosa és fenntartója. Ennek eredményeként szerepünk is megváltozik. A Magyar Kórházszövetségnek konzultatív fórummá kell válnia az intézmények és az egészségpolitika vezetői között.

- A megújult egészségpolitikai környezetben milyen szerepet szán a Kórházszövetségnek?
- Arra törekszünk, hogy a tagkórházakkal egyeztetve megfogalmazzuk a kórházak legfőbb gondjait. Szakértői fórummá válva intenzívebb kapcsolatokat szándékozunk kialakítani a tagkórházak és az elnökség között. Szeretnénk rendszeresen javaslatokat tenni az ágazat vezetésének a gondok enyhítésére, a problémák megoldására. Fontos, hogy pontosan definiáljuk a magyar kórházi szektor szerepét. Fekvőbeteg-ellátási feladataik mellett ugyanis a kórházak végzik a magyar járóbeteg-ellátás 70 százalékát, így egyértelmű, hogy az alap- és a járóbeteg-ellátást is a meglévő kórházakhoz szükséges igazítani. Ki kell mondanunk, hogy a kórházi ellátórendszer az egészségügy központi intézményhálózata, azaz, a kórházak megkerülhetetlen szervező erőt képviselnek.

- Sok szakember vitatkozna azzal az állításával, hogy az alap- és a járóbeteg-ellátást is a meglévő kórházakhoz szükséges igazítani.
- Abban mindenki egyetért, hogy egy jól működő egészségügyi rendszerben az alapellátáson keresztül kell elérni az embereket. Az is tény, hogy a kórházak jelentik az egészségügyben a legnagyobb integrációs erőt. Nem jó, ha az a benyomás, hogy a kórház csak fogyasztja a forrásokat, nem hatékony és nem eredményes. Akkor lehetünk együtt sikeresek, ha a kórházak helyi sajátosságainak ismeretében hozzájuk igazítjuk a környékbeli járóbeteg-ellátásokat és azokon keresztül az alapellátást is: legyen rendszerszerű és személyes a kapcsolat egy-egy kórház és a vonzáskörébe tartozó alap- és járóbeteg-ellátás között. Ez megfogalmazható az alapellátás irányából is a kistérségi egészségszervezéssel, de abból az irányból is a kórház a legfontosabb kiinduló pont.

-Főigazgatói megbízatása mellett az államtitkári kabinet tagja, a Fővárosi Önkormányzat Egészségpolitikai és Szociális Bizottságának elnöke, mostantól a Magyar Kórházszövetség elnöke. Hogyan erősíti az egyik poszt a másikat?
- Sajátos helyzet, hogy az elmúlt években ennyi feladattal bíztak meg. A legfrissebb az MKSZ elnöki tisztsége. Ez az integráló, de az egészségpolitika felé kritikus, ugyanakkor konzultatív szakértői megjelenés nem idegen tőlem, képes leszek őszintén végezni ezt a feladatot. Érdekes módon sokszor kerültem olyan helyzetbe a szakmai pályámon, hogy közvetítő szereplővé váltam máshogy gondolkozó csoportok között: gyermek-aneszteziológusként a gyermekgyógyászok, gyermeksebészek és aneszteziológusok között, szakmai társaságok vezetőjeként a klinikai gyakorlatot és a tudományos szemléletet képviselők között, szakmából jött kórházigazgatóként az orvosok-ápolók és a menedzsment között, katolikusként református kórház élére választott igazgatóként a katolikus és református közösség között kerestem az összhangot.

Mostanában elsősorban az egészségpolitikusok, kórházvezetők, a helyi politika és a nagypolitika között próbáltam megtalálni a közös pontokat. Ebben a most induló új szerepben is az szeretném elérni, hogy megértsük egymást.

- Melyek a következő egy év legfajsúlyosabb szakmai kérdései?
- A kórházügy leginkább húsbavágó kérdései: a forráskérdés, a finanszírozás, a struktúraváltás következetes megvalósítása, az emberierőforrás-helyzet kezelése, a népegészségügy és az informatikai háttér fejlesztése.

- Érdemes őket részletesebben is megvizsgálni.
- A forráskérdés lényege, hogy ennyi pénzből tisztességes egészségügyi ellátást üzemeltetni nem lehet. Ahhoz, hogy becsületes és fenntartható egészségügy működhessen ebben az országban, és a kórházak el tudják látni a feladataikat, GDP-arányosan és nominálisan is jelentősen több pénzt kell tenni az egészségügyi rendszerbe a napi működés fedezésére. Értem én a szűkösséget és a gazdasági válság okozta kényszereket is, de a prioritási listán feljebb kell kerülnünk.

Nem szeretnék a szakmai sovinizmus hibájába esni, nem gondolom, hogy kizárólag az egészségügynek lenne szüksége jóval több forrásra: a humán szférára és az oktatásra is többet kellene költeni. Reálisan nézve a helyzetet, nem számítok arra, hogy ebben a kormányzati ciklusban áttörés következhet be, de a változás érdekében kórházszövetségi elnökként ezt a célt folyamatosan ismételgetni fogom.

Megkerülhetetlen a 2014-2020 közötti uniós költségvetési időszak forrásteremtésével összefüggő ellentmondás is. A központi régió kivételével ugyanis jelentős fejlesztések valósultak meg országszerte, ám a fővárosi ellátórendszer infrastrukturális állapota néhány kivételtől eltekintve kritikán aluli. Ezt a problémát az elkövetkező évtizedben kezelni kell, csakúgy, mint az egyházi kórházak beruházási és amortizációpótló forrásteremtésének gondját.

- Mi a helyzet a struktúraváltással és finanszírozással?
- A struktúra átalakítása szerintem jó irányba indult el. Adatokból kiindulva, racionális meggondolások történtek, és tavaly júliusban sose látott mértékű konzultációk után radikális változásokig jutottunk, amelyekben talán vállalható kompromisszumok maradtak. A struktúrát többé-kevésbé a spontán betegmozgásokhoz, a közlekedési infrastruktúrához és szakmai standardokhoz lehetett igazítani. Ezt a rendszert most minél inkább életszerűvé kell tenni, a térségi beosztást szakmai munkával megtölteni, kialakítani a szolgáltatói együttműködéseket és helyi betegutakat. A közös beszerzések és a gazdasági hatékonyságnövelő intézkedések csak az első lépéseket jelenthetik. Akkor nyer értelmet a megkezdett munka, ha nem marad el a szakmai finomhangolás, ami sokkal időigényesebb és kevésbé látványos, mint az eddig történtek.

A finanszírozásban igazodni kell az új struktúrához. A HBCS-alapú finanszírozás megtartása teljesen egyértelmű, ugyanakkor elkerülhetetlen a HBCS-revízió. El kell fogadnunk a kapacitáskorlátot is, de szükséges a TVK-allokáció újragondolása. A HBCS-t ugyanis a szakmai lobbi, a TVK-t a menedzsment lobbi torzította, és mindehhez jött még a politika kapacitástorzító hatása. Ezeket a szabályzókat tisztán feladat- és teljesítményarányossá kell tenni népegészségügyi korrekciókkal. Persze ez sok érdeket sért, és nagyon következetesnek kell lenni a megvalósításban. Ez se látványos, inkább bosszantó aprómunka, amit nem szokott szeretni a politika.

- Hogyan lehet eredményesen kezelni az emberi erőforrás helyzetet?
- Nagy tiszteletet érdemelnek az eddig megvalósult intézkedések. Közelről láttam, hogy mennyi vér és verejték kellett ahhoz, hogy ebben a gazdasági krízisben elinduljanak az ágazati béremelések és az ösztöndíj programok. Ezeket az elmúlt időszak talán legnagyobb eredményének tartom, de nagyon fontos, hogy itt nem szabad megállni! Más kérdés, hogy a béremelés körüli eszmecserékben, de különösen az igazgatók kinevezésének vagy a nyugdíjasok megtartásának kérdésében empatikusabban, árnyaltabban és érzékenyebben kellett volna hozzányúlni az ügyekhez.

Az igazgatóváltások és a nyugdíjas kérdés elhúzódása és az állandó korrekciós és magyarázkodási kényszer feleslegesen rontotta a hangulatot a kórházainkban. Az egészségpolitika és a menedzsmentek szereplőit jó szándék vezette, de helyenként úgy mozogtunk, mint elefánt a porcelánboltban. Teljesen értelmetlen és elkerülhető sérüléseket szenvedtünk és okoztunk. Közben népegészségügyi területen kiváló intézkedések történtek.

- Hogyan segíthet a változásokban az informatikai háttér fejlesztése?
- Alapvető fontosságú mind a betegek mind az ellátók számára, hogy szélesen integrált, felhasználóbarát informatikai rendszer épüljön ki. Ez jelentősen javítaná az egészségügy belső működését és „külső" használatát, és a benne való lét minőségét. Betegként, orvosként, szakdolgozóként, adminisztrátorként vagy kórházmenedzserként is sokkal jobban éreznénk magunkat egy, a jelenlegi bankrendszerben megszokott minőségű informatikai háttérrel. Tudom, hogy ennek kiépítése az egészségügyért felelős államtitkárság eltökélt szándéka is. Rengeteg projekt indult ezen a területen, de az érdemi megvalósuláshoz még jelentős forrásokra lesz szükség a következő kormányzati ciklusban is.

A teljes interjú a Kórház szaklap 2013/4. számában olvasható (hamarosan a Weborvoson is)