Veszélyesebb a ráknál, de lazábban vesszük

A szívelégtelenség végstádiumú betegség, a népesség elöregedésével egyre nagyobb a jelentősége van a betegség kezelésének. Becslések szerint 160 ezer embert érint hazánkban, a népesség 1,6 százalékát. Jelentős népegészségügyi probléma, de financiális oldala van a szűrésnek – fogalmazott Merkely Béla professzor, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke a MEKE (Magyar Egészségkommunikációs Egyesület) szerdai összejövetelén, ahol a betegség felismeréséről, kezeléséről és a gyógyító szervezeti hálózat megteremtésének szükségességéről beszéltek a résztvevők.

A lakosság jellemzően tisztában van azzal, hogy a szív- és érrendszeri betegségekben a ráknál is többen halnak meg, ám ennek ellenére nem ismerik a szívelégtelenség két fontos tünetét: a fulladást és a lábdagadást, hogy orvoshoz menjenek vagy küldjék családtagjukat, hívta fel a figyelmet Tomcsányi János professzor, a Szakmai Kollégium Kardiológiai tagozatának elnöke.

A kezeletlen betegek egyharmada egy éven belül meghal, 40-50 százalékukat öt éven belül éri utol a halál, érzékeltette adatokkal a veszélyt a professzor, megjegyezve: ha valakiről kiderül, hogy rákos, végrendeletet akar írni, míg a szívelégtelenséget nem szokták ilyen komolyan venni. Olyannyira nem, hogy a betegek nem járnak rendszeres kontrollra, pedig a pontos és jó gyógyszerbeállítás, a rendszeres vizsgálatok jelentősen javítják az életkilátásokat és az életminőséget. Ezen kívül súlyosabb esetekben lehetőség van eszközös terápiákra is, kamraműködést támogató eszközök igénybevételére, illetve a transzplantációra. Örömhírként jelentették be, hogy megduplázódott idén a szívátültetések száma.

A betegek egy része azonban nem jut el vagy nem időben jut el az orvoshoz, bár a kórkép viszonylag egyszerűen diagnosztizálható, s itt is fontos az időtényező, a korai felismerés.. Éppen ezért nagyon sok múlik a beteggel először találkozó háziorvoson, mutatott rá Tomcsányi professzor, aki hozzátette: a családorvos felelőssége, hogy a páciensét szakorvoshoz irányítsa.

Míg Svédországban az érintett betegek 90 százalékát szívelégtelenségi ambulanciákon kezelik, addig nálunk csak kicsi előrelépés történt, az is a szakmának köszönhetően: úgymond alulról jövő kezdeményezésként – „az energiát a szakma tette bele" (Merkely professzor) –, mindenféle OEP támogatás nélkül. Minden szükséges eszköz megvan a betegek ellátásához, de az ambulanciák hiánya következtében ma inkább sporadikus az ellátás. Éppen ezért a szakma állásfoglalást fogadott el, miszerint törekedni kell az ambulanciák kialakítására az egyetemi klinikákon, kardiológiai centrumokban, valamint a megyei kórházakban.

Jelenleg "önerőből létrehozva" nyolc ambulancia működik, de reményeik szerint még szerveződnek, s jó esetben 20-25-öt is elérheti a számuk, mondta Nyolczas Noémi kardiológus, az ÁEK főorvosa. Itt a magas kockázatú betegek ellátása javasolt, ők teszik ki a betegpopuláció egyharmadát, vagyis 50-60 ezer emberről lehet szó. Ennyi beteg ellátásához azonban ideális esetben száz ambulancia is kellene. Ha ez megvalósulna, akkor a modellezések szerint ötezerrel kevesebben halnának meg, és 40 ezer helyett 10 ezer hospitalizációval kevesebb történne, ami 5,3 milliárd forintos megtakarítást eredményezne.

Mint a világon mindenhol, nálunk is „óriási a rés" (Tomcsányi professzor) a szakmai ajánlások és a napi gyakorlat között. A hiányosság azonban korántsem anyagi kérdés, hanem legalább ilyen súllyal humánerőforrás kérdése is. Általánosságban mondható, hogy kevés a kardiológus szakorvos, nagy az eltérés az ország egyes területei között: van olyan megye, ahol mindössze öt-hat kardiológus dolgozik, míg a főváros viszonylag jó helyzetben van, ám a külterületeken már itt is hiány mutatkozik.

Merkely Béla arra hívta fel a figyelmet, hogy az átlagéletkor emelkedése, az öt év életnyereség jelentős részben a kardiológiai ellátás fejlődésének köszönhető. Mint mondta, a regiszter lenne az alfája és ómegája a betegek követésének, a betegpopuláció felmérésének, és annak, hogy képet kapjanak a gyógyítás eredményességéről, az alkalmazott terápiák hatásosságáról. A szakma azonban nem képes sem létrehozni, sem fenntartani egy szívelégtelenségi regisztert anyagi eszközök nélkül, ezért fontos a döntéshozók figyelmét is felhívni a professzor szerint.