VÖRÖS KÓD

Két mindennapi szó, de egymás mellé írva titokzatos, hallatlanul erős üzenettel fordul felénk. Lehetne ugyan egy lélegzetelállítóan izgalmas krimi vagy film címe is, de itt és most mást jelent. A természet erői fenyegetik az embert, aki ilyenkor tapasztalja meg, hogy hiába veszi körül a tudomány és a technika ezer vívmánya, mégiscsak sebezhető, legyőzhető.

Magyarországon eredetileg a Szociális Törvényben szerepel, abban az esetben, ha a napi középhőmérséklet -10 Celsius fok alá, vagy +27 fok fölé emelkedik. Az első egy északon élő lapp vagy obi ugor (halszagú rokonság?) embernek a rénszarvas vagy karibu vadászat, esetleg a lazac halászat még éppen megfelelő hőmérsékletét jelenti, a második pedig egy maszáj harcosnak vagy sivatagi tuaregnek szinte tavasziasan kellemes időszak. De itt, Európa földrajzi közepén, az időjárási szélsőségektől erősen védett Kárpát-medencében már halálos veszedelem lehet.

Vörös kód az utcán

Egy éjszaka a szabadban, nem megfelelő öltözetben akár halálos kihűlést, egy nap a trópusi melegben a hőháztartás felborulását, hőgutát, napszúrást jelenthet, ami komoly orvosi segítséget követel. Február 12-én, pénteken délelőtt 10 órakor, a kormány illetékesei el is rendelték ezt a szükségállapotot. Ilyenkor elsősorban mindenki a szabadban élő hajléktalanokra gondol, de egy eltévedt gyerek, a saját erejét még nem ismerő fiatal síelő, kiránduló is nagy bajba kerülhet.

Ilyenkor a hatóságok és a lakosság összefog, keresik az elveszettet. A szociális munkások és segítőik megkeresik a szabadban élő embereket, és ha lehet, védett helyekre viszik, irányítják őket. Ha ez nem sikerül, akkor is takarókkal, hálózsákkal, meleg ruhával, forró teával és meleg étellel próbálnak segíteni. Remélem, az ellátásukat végzők a COVID-járványról sem feledkeznek meg, és előbb – utóbb a hajléktalanok is hozzájutnak az életmentő immunizációhoz. Mintha ezek a szegény emberek ilyenkor néhány napra a figyelem középpontjába kerülnének, mindenki sajnálja őket, aki teheti, adakozik is. Ezeket az emberileg, fizikailag megterhelő szolgálatot elvállaló kicsi csoportokat, akik egyházakhoz, segélyszervezetekhez, önkormányzatokhoz kötődnek, ilyenkor figyelem és megbecsülés övezi.

Ez így mind nagyon szép és megható, de azért sokan elgondolkozhatnának rajta, hogy milyen okok vezettek ide, milyen sorsok vannak az utcán élő emberek mögött, és hogyan lehetne rajtuk rendszerszerűen segíteni? Annak ellenére, hogy nagyon magas a halálozásuk, mégis újabb és újabb emberek kerülnek közéjük, és minden álszentséget és áldozathibáztatást mellőzve megállapíthatjuk, hogy a hajléktalanok tömege, az egyéni sorsuktól függetlenül többnyire a társadalmunk belső bajainak, betegségeinek is a tünete.

Vörös kód az egészségügyben

Csendben jelzem: például a baleseti sebészetben a „vörös kód” már egy napja működött, anélkül hogy kihirdették volna. Csütörtökön reggel hólepel, csúszósra fagyott utak várták a munkába indulókat. Régi kolléganőm édesanyja utcán elesett, nem tudott lábra állni, a mentők hamar megjelentek és bevitték a közeli Baleseti Kórházba. Azaz a „Koltóiba”, amely talán még viseli a legnevesebb orvosa, Manninger Jenő professzor nevét, mert ugyan alárendelték a Honvédkórház vezette kórházcsoportnak, de az ezt részletező szabály, talán OKFŐ-rendelet, még nem látott napvilágot.

Érdekes, évtizedes összefüggések rémlenek föl. Manninger Jenő nemcsak az Országos Baleseti Intézet főigazgatója volt, hanem mintegy 10 éven át a Honvédség fősebésze is. Nemcsak a modern baleseti sebészet, az ezzel szoros kapcsolatban álló hadisebészet korszerűsítése és oktatása fűződik a nevéhez, hanem vele kezdtük el az új Honvédkórház szakmai programjának kidolgozását. Ez a Honvédkórház ma a főváros legerősebb, sokszakmás centrumkórháza, a napjainkban megtervezett kiegészítésekkel még évtizedekig az is maradhat.

Szívesen ajánlom a mai vezető utódok figyelmébe Sir Isaac Newton örök érvényű mondását „óriások vállán állok”. Nehogy feledésbe merüljön azok neve, akikre a mai és a közeli jövő kórházügyi modernizálását, fejlesztését építik…

Visszatérve a vörös kódhoz, annak ellenére, hogy a Baleseti Kórház ambulanciája már kezdett megtelni, hamar megvolt a röntgenfelvétellel is alátámasztott diagnózis: pertrochanterikus combcsonttörés. Ezt a sérülést hamar meg szoktuk operálni, mert a csípőtáj stabilitása az ember mozgásának, életének egyik kulcspontja. Rövid távon nem életmentő műtét, de igyekezni kell vele, mert a beteget a fekvés szövődményei fenyegetik: trombózis, légúti és húgyúti fertőzések, felfekvés. Tudják ezt egykori kollégáim is, mert a labor, EKG-vizsgálatok és aneszteziológusi konzílium után a megfigyelő részlegre helyezték, azzal, hogy az első alkalmas időpontban megoperálják.

És akkor jött az a jelenség, amiről az elmúlt években a sürgősségi ellátás kapcsán sokat beszéltünk, a „triázsolás”. Ahogy egyre-másra hozta a Mentőszolgálat a különféle súlyosságú betegeket, egy-egy súlyosabb beteg mindig elébe került. 24 óra múlva, pénteken reggel még mindig várt a műtétre, de nem egyedül, mert a reggeli műszakot átvevő osztályra, és az orvosaiból álló munkacsoportra még pontosan 12 operációra váró friss sérült várakozott. Reménykedem, mire megjelenik ez a jegyzet, megkapom az értesítést, hogy a műtétet (és a többit is) sikerrel befejezték.

Valódi centrumkórházak kellenek

Ezek azok a történetek, amelyeket a maguk szürkeségében, valóságában csak nagyon kevesen látnak. És nem mindig azok, akiknek intézkedniük kell. De szögezzük le, itt semmiféle szakmai, szervezési vagy etikai hiba nem történt! Ez a valóság, egy kicsit extrém időjárási helyzetben. Még csak azt se mondhatom, hogy tervezzük a kórházakat olyan kapacitásra, ami az ilyen helyzeteket is elbírja, mert akkor az év legnagyobb részében szinte üresek lennének.

Legfeljebb két komoly dolgot lehet elvárni az egészségügy rendszerét tervező és irányító szakemberektől, valamint az éppen regnáló politikusoktól. Az egyik az, hogy valóban létrehozzák a fővárosban azt a 4-5 centrumkórházat, amelyik ilyen helyzetekben az együttes kapacitását bevetve tud helytállni. De ehhez az egyes intézmények alkalmas épületei, felszerelése, ellátó kapacitása és emberi erőforrásai együtt kell, hogy felkészülten rendelkezésre álljanak. A következő évtizedben komoly esély van arra, hogy a hiányzó modern kórházak Budapesten felépüljenek. Egy ilyen hétvége, a „vörös kóddal” és kísérő jelenségeivel meg kell, hogy győzze a kétkedőket.

A másik elvárás: hasonlóan a COVID-ellátás menedzseléséhez, az OKFŐ törzsében is célszerű lenne létrehozni egy  „beavatkozó csoportot”, mert azzal, hogy a baleseti sebészek hősiesen helytálltak és mindenkit elláttak, még nincs vége a történetnek. A „hideg napok sérültjei” nagyobb ápolási kapacitást kötnek le, és majd megjelennek a rehabilitációs fekvő- és járóbeteg-ellátásban a szükségleteikkel. Mivel haladunk a tervezett bázis költségvetés felé, egy ilyen napnak, hétvégének a költségtöbbletét is fedezni kell, és nem akkor csodálkozni, amikor hiányként jelenik meg a kórház adósságállományában, vagy az ÁSZ-vizsgálatok jelentésében.

De hiába fagy, hó, eső, jég, negatív hőmérsékleti rekordok, az az álnok COVID-19 vírus csak nem tűnik el…!

Most kell okosnak lenni!

Az elmúlt hetekben a jegyzetekben, a Gilly Gyulával készült interjúkban szinte csak ezzel foglalkoztunk. Napjainkat egy furcsa, feszült várakozás jellemzi. Kevés vakcina érkezik. Ezeket a meglévő kapacitásokkal és szervezetekkel nagyjából be lehet oltani. A 7189 oltó ponton, melynek nagyobb része háziorvos, látszanak a logisztikai és az információs problémák. Remélem, az illetékesek figyelnek és levonják a következtetéseket. Eddig a lakosság nagyjából 3%-a van átoltva, ebből 1% már kétszer kapta meg a vakcinát. Ez az európai középmezőny. Közel 400 ezren felgyógyultak a betegségből. Húsvétig jó lenne, ha az átoltottság 25%-ra emelkedne, és kb. 10% pedig már átvészelte a fertőzést, és valamilyen mértékben, valamennyi ideig immunis. Talán még a most megjelenő mutánsokkal szemben is.

30-35% körüli védettség mellett van már értelme a „védettségi passzusnak”, hiszen ez a kör már szabadabban mozoghat. Lelki és marketing értelme is van, sokkal többen szeretnék majd elérni ezt a státuszt, és hajlandók lesznek átgondolni a viszonyukat az oltáshoz és az oltóanyagokhoz. Ha beérkezik a nyugatiak mellett az orosz és a kínai vakcina is, akkor a nyár elejére elérhetjük a 6,5 millió oltott állampolgárt. Ha megváltozik az oltást elfogadók pillanatnyi aránya. Legalább fél éve károgok jegyzeteimben, hogy nem lenne szabad ennyit politizálni az oltóanyagok körül, mert az átlagos állampolgárok félni és gyanakodni kezdenek. A mostani közvélemény-kutatások ezeket tükrözik. Ez nem csak a kormánynak rossz, de az ellenzéknek se jó.

Az ellenzéki politika és a MOK Elnöksége, vagy egyes szereplői a szegény orvosokra akarták „rányomni” a döntés felelősségét, „csak EMA engedélyes anyaggal oltunk”. A MOK honlapján pár napja megjelent jogi szakvélemény erősen hűti a kedélyeket. El kellene olvasni mindenkinek. Tisztázza, az adott ország hatóságainak joguk van engedélyezni a gyógyszer forgalmazását. A termékért nem az orvos, hanem az engedélyező a felelős. Az orvos felelőssége, hogy azt megvizsgálja, a beoltott személy alkalmas-e az oltás fogadására. Ehhez kell az „alkalmazási előirat”, ami nélkül nem kötelezhetők az oltás beadására. Az oltást indokolás nélkül csak az oltandó személy utasíthatja el, az oltásra kijelölt orvos nem.

Azon persze lehet vitatkozni, főleg a politikai szórakoztató tévé- és rádióműsorokban, hogy a kormány nyomás alá helyezi vagy befolyásolja-e az OGYÉI-t. Tegyük hozzá, az OGYÉI illetékesei sem a szakmai, sem a személyi felelősségüket nem tudják senkire áthárítani, tehát felelősek a döntéseikért. Másfelől a jelentős gyógyszeriparral rendelkező Svájc minősítő ügynöksége, a Svissmedic nem fogadja el automatikusan az EMA döntéseit (jó, tudom, ők nem uniós tagország). De azt kommunikálják, hogy az EMA időnként politikai nyomás alatt dönt. Ó, jaj! Most legyünk okosak!

Érkeznek a mutánsok

Bár a vakcinával kapcsolatos kérdések is lényegesek, a nagy baj máshol látszik körvonalazódni. Az igazi, nagy baj a mutáns vírusokkal van. Nagyon gyorsan terjednek, nagyon erősen fertőzőképesek. Hogy az egyes oltások, vagy a fertőzés túlélése elegendő lesz-e ellenük, még vizsgálat alatt áll. Tavasz óta a napokban láttam először komoly aggodalmat az országos tisztifőorvos arcán. Óvatosságra, védekezésre, kitartásra buzdít, miközben a miniszterelnök a gazdaság újranyitásán dolgozik. Persze ő is a fokozatosságot, a felkészülést, az emberek érdekeit hangsúlyozza, amihez kell a gazdaság, kell a pénz.

Érdekes napok, hetek következnek.

NE LAZÍTSUNK A VÉDEKEZÉSEN!

FOGADJUK EL AZ OLTÁST, HA AZ ORVOSUNK AJÁNLJA!

TÁMOGASSUK AZ EGÉSZSÉGÜGYET!

Utóirat: egykori kollégám édesanyját kb. 30 óra várakozás után megműtöttél, sikeresen túlélte a műtétet. Kívánjunk neki gyors felgyógyulást!