A Richter legnagyobb sikerének elképesztő története

Szenvedélybetegek számára kerestek gyógymódot. Aztán kiderült, hogy a molekula furcsán hat az állatkísérletek során. Változtattak rajta. Az egyik molekula előállításánál akkor meg szennyeződés keletkezett. Mindig ugyanaz a szennyeződés. Végül ezt tovább alakítva jutottak el a cariprazine-hoz. A siker olyan hihetetlen volt, hogy a kis „piszok” jelentőségét megértő Csongor Éva maga sem akarta elhinni. A szabadalom 2020-ban már közel 200 millió dollár hasznot termelt a Richternek. Amely most, decemberben ünnepli alapításának 120. évfordulóját - mutatta be az egyik cseppet sem érdektelen fejezetet hazánk egyik legfontosabb cégének történetéből a válaszonline.hu.

1999-ben a Cavintonnal kapcsolatos kutatások adták az ötletet, hogy fejlesszenek ki egy másik, az idegrendszerre ható gyógyszert, egy kokainfüggőség elleni készítményt. Megkezdődött a molekulavadászat, és a kísérletek során azt tapasztalták, hogy az egerek egészen különlegesen kezdtek viselkedni: nyugodtak, kiegyensúlyozottak lettek. Nem éppen ezt várták, ám nem a cariprazine az egyetlen gyógyszer a világon, amelynek kutatása közben megváltozott a gyógyítási cél: a világhírű potencianövelő kék pirulák is szív- és érrendszeri gyógyszerként indultak. 1999-ben változtattak tehát, Domány György, a Richter akkori laboratóriumvezetője úgy érezte, maga a molekula mutat nekik új irányt: engedjék el a kokainfüggők kezelését, és foglalkozzanak inkább egy skizofrénia elleni gyógyszer és potenciális antidepresszáns kifejlesztésével.

2002 végén már több mint százan dolgoztak a megoldáson, és éppen Csongor Éva 1503 jelű molekulájának hatását vizsgálták a D3-receptorra, amikor a vegyésznő azt a feladatot kapta, hogy nagyobb mennyiségű anyagot állítson elő. A korábbi 10–20 milligramm helyett 4–5 grammot kellett készíteni, hogy részletesebben vizsgálódhassanak. Csongor Éva mindig izgalmasnak találta ezt a folyamatot, mert olyan, mint egy rejtvény, vagy inkább rejtély. Minden molekula esetében levonják a szükséges következtetéseket. Ez nem jól szívódik fel, annak nem az a hatása, amit szeretnének – ilyenkor módosítanak, új irányt keresnek. Türelem, kudarctűrő képesség és szorgalom kell ehhez – nem egyszerű szakma. A vegyésznő az 1503-as szintetizálása során azt vette észre, hogy az anyag tartalmaz egy kis szennyeződést. Persze nem a saját szemével látta: a kromatográf – a keverékek szétválasztására használt eszköz – jelezte, hogy van ott még valami. Ismét előállította az 1503-at, és megint ott volt. Ugyanaz.

Meg kellett vizsgáltatnia a szennyeződést, mert csak így találhatta ki, hogyan lehet kiküszöbölni. A szerkezetkutató azonosította a fura mellékterméket, és közölte, hogy egy új molekulát találtak. A vegyészmérnök megkérte egy biológus kollégáját: vizsgálja meg a hatását, úgy mintha nem egy kis melléktermék lenne, hanem egy ígéretes gyógyszerfejlesztési molekula. Azután csengett a telefon, és a biológus azt mondta: „Hohó, itt van valami.” A szennyeződésnek célzottabb és erősebb volt a hatása, mint magának az 1503-nak. A teljes történet a teljes cikkben