A gyógyszerészi kamara nemcsak a liberalizációt, de az államosítást is ellenzi.
A múlt héten elfogadott egészségügyi salátatörvény fontosabb változásairól ezúttal is rövid tájékoztatást ad, illetve véleményt formál a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK), többek között a Patikaalappal kapcsolatos szabályozásról.
A tájékoztató dokumentumban – amelyet Hankó Zoltán elnök aláírásával jelent meg – olvasható többek között, hogy az elővásárlási jog és ezen belül az állam tulajdonosi szerepvállalásának lehetősége a patikaalappal kapcsolatos tárgyalásokon és a salátatörvénnyel kapcsolatos egyeztetéseken nem merült fel. Azonban a befektetők egy része a korábbi status quo „bombabiztos" megtartásáért az utóbbi hónapokban a jogszabályi előírások megkerülésére alkalmas zsebszerződéseket íratott alá gyógyszerészekkel, és a vagyonkimentés különböző technikáit is kidolgozták. Úgyszintén köztudott, hogy a hálózatokban dolgozó gyógyszerészek bizonytalanok és olyan felmérés is megjelent, amely előre vetítette annak kockázatát, hogy a törvény tulajdoni előírásainak a gyógyszertárak egy része 2014. januárban nem fog megfelelni. Az elővásárlási jog minden gyógyszerészre érvényes életre hívása és az államra történő kiterjesztése a tulajdonrendezés és az ellátásbiztonság egyidejű megvalósulását segítheti. Elvileg megnyitja a lehetőséget arra is, hogy a még bizonytalan, a gyógyszertárat működtető gazdasági társaság gazdálkodási paramétereit – információk hiányában – felelősen felmérni nem tudó gyógyszerészek „haladékot kapjanak" és három éven belül egy későbbi időpontban érvényesítsék vételi szándékukat a tulajdonosi jogokat akkor gyakorló állami szervvel szemben.
Kétségtelen tény a kamara szerint, hogy az állam tulajdonosi szerepvállalásának jogszabályi lehetővé tétele ellentétes a kormány korábbi kommunikációjával, azonban az ezzel kapcsolatos döntésre feltehetően a gyógyszerpiaci folyamatok ismeretében és az eredeti célok védelme érdekében került sor. A mostani intézkedések kézzelfogható közelségbe hozzák a liberalizált modell tényleges lezárását.
A kamara elvi álláspontja is egyértelmű a tekintetben, hogy sem a szabadpiaci liberalizált, sem az állami gyógyszerellátást nem tartjuk elfogadhatónak. Ez utóbbi érvényesülését a gyógyszerészek szakmai és egzisztenciális függetlenségét lehetővé tevő eddigi kormányzati intézkedések, a kormányzat által vállalt garanciális elemek szabályozásba történő beépítése és az elkészítendő kormányrendelet garantálhatják.
A teljes dokumentum a kamara honlapján olvasható.