A magyar egészségügyben is játszanak Aranycsapatok

Érzésem szerint ma az orvosnak csak statiszta funkciója van, a fehér köpeny csak hitelesítő eszköz az egészségkereskedelmi folyamatban - vélekedett a Portfolio-nak adott interjújában Dr. Bánsághi Zoltán, a Semmelweis Egyetem Radiológiai Klinikájának igazgatóhelyettese, aki a Magyarországon egyedülálló daganatterápiát levezénylő orvosként került be legutóbb a hírekbe. A szakemberrel beszélgettünk a személyre szabott terápiákról, az orvoslás jövőjéről, a magánegészségügy magyarországi helyzetéről. A klinikai főorvos vallja: egy társadalmi új szövetséget kellene kötni. Szerinte az alkotmányban is rögzített egészségügyi ellátáshoz való jog egy, a kormányok által kitöltött biankó csekk.

Melyik volt a legemlékezetesebb esete, a legutóbbi, amikor egy 72 éves férfin végezték el a hazánkban először alkalmazott radioembolizációs daganatterápiát?

A legutóbbi esetben, amit én győzelemnek érzek, és amire nagyon büszke vagyok, hogy meg tudtunk mozdítani és össze tudtunk verbuválni egy négy szakmából álló csapatot. Az adott napon 20 ember dolgozott ennek a betegnek a sikeréért. Különböző érdekek voltak jelen, de a lényeg az volt, hogy példát tudtunk mutatni, hogy csapatjátékkal sikerülhet, csak meg kell találni a közös minimumot.

Ebben a kaotikus magyar egészségügyben is létre lehet hozni egy olyan meccset, amiben Aranycsapatként tudunk játszani. Semmi különös nincs egyikünkben sem, de hogy ezt meg tudtuk csinálni, ezt nagy értéknek tartom.

Akkor maradjunk ennél az új beavatkozásnál, melynek következtében berobbant a neve a sajtóba. Hogyan zajlik egy ilyen folyamat, meddig tart az előkészület?

Szeretik mondani a medicinában, hogy vadonatúj, de soha, semmi nem az. Mindennek borzasztó hosszú története van. Ennek az eljárásnak is.

Ezek szerint, ahogy a beavatkozásról szóló közleményben is szerepelt, ez már évtizedes technológia. Csak pénz kérdése volt, hogy eddig Magyarországon ezt nem alkalmazták?

Még csak ezt sem mondanám. A résztvevő kollégák mind csak a saját fizetésükért csinálták. Ha kicsit távolabbról indítom ennek megválaszolását, akkor azzal kell kezdenem, hogy az onkológia mai szakmai keretei az 1930-as években alakultak ki, az első ma is használt kemoterápiás vegyületeket a negyvenes évek végén alkalmazták először. Az onkológiai ellátás gerincét az 1980-as évekig 2-3 vegyszer, kemoterápiás szer, meg sebészeti kés és egy eléggé kezdetleges sugárterápia adta. Ez az időszak körülbelül a 80-as évek közepéig tartott, ekkor jelent meg ugyanis az intervenciós radiológia. Ez arra a felismerésre épült, hogy ha rendelkezésre áll számos képalkotó eljárás, amivel bele tudunk nézni a szervezetbe és látjuk, hogy annak a tumornak van keringése, akkor onnantól nagyon triviálisan juthat eszünkbe, hogy ha érfestést tudunk csinálni, ha katéterrel tudok mozogni az erekben, ha ennek során el tudunk jutni az ereken át a daganat tápláló ereibe is, akkor ide beadhatunk tumorpusztító anyagokat!

Ezzel megjelent egy terápiás szándékú, de radiológiai eszköztárral rendelkező szakma, az intervenciós radiológia, aminek manapság mind nagyobb szerepe van az onkológiai betegek minimálisan invazív terápiájában.

Hiszen egy ilyen szakember egy 1 mm-es lyukon keresztül valósítja meg a beavatkozást, nem pedig sebészi vágással. Ezért hívják úgy, hogy minimálisan invazív medicina. Ez mindenkinek nagyon jó, a biztosító azt éli meg, hogy kisebb a hospitalizációs időszak, a betegnek kisebb megterhelés, hamarabb lesz újra aktív dolgozó, kevesebb a szövődmény. A nyugati társadalmakban, amelyek pragmatikusabbak, ahol nincs paraszolvencia és ezzel kapcsolatos motivációk, "rácsaptak" erre az ellátási formára a biztosítók , a kórházvezetők, a betegek. Mindenki talált benne egy pozitív utat, az orvos is, a finanszírozó is, és az intézmény is. A korszerű, többszakmás ellátói team-ekben dolgozó onkológiában az onkológus egyre inkább menedzserré válik, aki a betege ügyét átlátja, és a pácienst egy körülötte lévő, sokszakmás szakértői kör (onkoteam) javaslata alapján a megfelelő "szólótáncos" expert felé tudja irányítani. Jó esetben a szakértők körének megfelelően irányított "körtáncából" és szólóiból jön létre az adott beteg részére a személyre szabott ellátás.

Említette a nyugati társadalmakat. De Magyarországon működik ez a megközelítés?

Ez nyugaton azért megy sokkal könnyebben, mert nem az enyém a beteg. Magyarországon a beteg forintot jelent. És sajnos nem csak a biztosítónak, finanszírozónak. Hanem az orvosnak is.

Idehaza tehát a valódi csoportmunkának a legnagyobb akadálya épp a paraszolvencia, az egyszemélyes fontosságom elvesztésének anyagi alapú féltése. A csinos és EU-komform verbális réteg mögött ezért a nonverbális hazai valóságban - akár az onkológiai betegeknél is - a külföldön komplementer szakmák itthon inkább kompetítor, ha nem épp ellenséges viszonyban vannak.  A teljes interjú itt olvasható

(Fotó: Semmelweis Egyetem)