A törvények biztosította kereteken belül megmarad az egyetemen a magyar oktatás.
"Ellentétes nézeteket is nyíltan kifejtő beszélgetést" folytatott Marosvásárhelyen az orvosi és gyógyszerészeti egyetem (MOGYE) rektorával a magyar intézetek létrehozása kapcsán kialakult ellentétekről Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet, aki az MTI-nek elmondta: az intézmény rektora ígéretet tett, hogy a törvények biztosította kereteken belül megmarad az egyetemen a magyar oktatás. A nagykövet lényegében megismételte az erdélyi Krónikának korábban adott - kedden megjelent - tájékoztatását arról, hogy az előző napon Zsigmond Barna csíkszeredai főkonzul társaságában közös asztalhoz ült Marosvásárhelyen Constantin Copotoiuval, a felsőoktatási intézmény rektorával.
Eszerint a mintegy két órán át zajló tárgyalásokon a diplomaták leszögezték: a magyar kormány és a magyarországi közvélemény számára a magyar orvosképzés ügye alapvető fontosságú kérdés, ennek megoldása pedig alapvetően befolyásolja Magyarország és Románia kapcsolatait. "Közöltük a rektorral, hogy Magyarország álláspontja szerint csak az a megoldás jó, ami a magyar oktatók és a magyar oktatás számára is megfelelő" – mondta nyilatkozatában Füzes Oszkár, aki szerint Cosntantin Copotoiu tudomásul vette a magyar álláspontot, és nyitottnak mutatkozott a felvetett problémák megvitatására.
"Ellentétes nézeteket is nyíltan kifejtő beszélgetés volt, a rektor úr ígéretet tett arra, hogy a törvények biztosította kereteken belül megmarad az egyetemen a magyar oktatás" - mondta. Az egyetem vezetője arra is ígéretet tett, hogy olyan megoldásokat keresnek, amelyek révén a magyar oktatók és hallgatók száma nem csökken, hanem nő az egyetemen - tette hozzá.
Füzes Oszkár elmondta: a tárgyalás során arról is tájékoztatta a rektort, hogy a magyar kormány és a magyarországi közvélemény továbbra is kiemelten figyel a marosvásárhelyi magyar orvosképzés ügyére. A rektor ígéretet tett arra, hogy összhangot igyekszik teremteni a magyar oktatás érdekei és a törvényes lehetőségek között, s hogy újraindul a párbeszéd az egyetemen belül a magyar és a román oktatók között.
A Krónika úgy tudja, hogy a megbeszélések folyamán Constantin Copotoiu a magyar fél tudtára adta: sem ő, sem román kollégái soha nem fognak beleegyezni abba, hogy a politikum diktáljon az egyetemnek. "Lehet, hogy ma ez a kormány van hatalmon, holnap más lesz, és akkor visszacsinálunk mindent?" – hangoztatta a rektor a lap kérdésére. Copotoiu a lapnak elmondta: ő nem ellenzi a magyar vonal létrejöttét, ennek megvalósításához azonban minden törvényt szigorúan be kell tartani.
Arra a kérdésre, hogy hajlandóak-e módosítani az egyetem szenátusa által elfogadott - a magyar tagozat létrehozását lényegében lehetetlenné tevő - egyetemi chartát, a rektor leszögezte: "Módosítjuk a chartát, de egyetlen mondattal, amely az oktatási törvény betartásáról szól." A Krónika emlékeztet: a román fél éppen az oktatási törvény ama cikkelyére hivatkozva tagadta meg a magyar tagozat létrehozását, miszerint Romániában az egyetemek autonómiával rendelkeznek.
Romániában minden egyetem köteles volt új egyetemi chartát elfogadni a január elsejétől hatályba lépett új oktatási törvény értelmében. A jogszabály három multikulturális egyetemet nevez meg, ezek közül az egyik a MOGYE, amelyben a jogszabály szerint létre kellett volna hozni a magyar intézeteket. A jogszabály szerint a nemzeti kisebbségek nyelvén zajló oktatás szerint külön tagozatot kell létrehozni, amelynek alapját ezek az intézetek képezik.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem román többségű szenátusa olyan egyetemi chartát fogadott el, amely továbbra is szakonként, és nem tannyelv szerint alapította meg az új egyetemi intézeteket. A kulturális tárca október 6-án átiratban hívta fel a MOGYE vezetőit: szerezzenek érvényt az oktatási törvény előírásainak.