A költségvetési tervezet szerint csaknem négyezren maradnak ellátatlanul 2012-ben.
Tisztelt Miniszter Úr!
Aggodalommal tölt el bennünket a Magyar Köztársaság 2012. évi nyilvánosságra került költségvetés tervezetében a „Támogató szolgáltatások, közösségi ellátások, jelzőrendszeres és házi segítségnyújtás, utcai szociális munka és krízisközpont finanszírozása" címszó alatt szereplő 4.448.300.000 Ft keretösszeg. Ez az összeg mindössze 61,1%-a a 2011-ben ezen a területen rendelkezésre álló forrásoknak. Ez azért különösen aggasztó, mert a 2011. évi források is csak válságmenedzselésre voltak elegendőek, ugyanakkor a 2012. évi tervezetben szereplő összeg a korábbiakhoz képest szélesebb szolgáltatáspaletta finanszírozását célozza. Számunkra azért is érthetetlen a helyzet, mert a 191/2008 (VII.30.) kormányrendelet alapján a támogató szolgáltatásokat, közösségi ellátásokat, jelzőrendszeres és házi segítségnyújtást, utcai szociális munkát és krízisközpontokat működtető szolgáltatások befogadására és állami támogatására 2011. szeptember 23-i beadási határidővel meghirdetett pályázat 6.482.667.750 Ft keretösszeget irányozott elő. Ez az összeg ugyan kisebb a 2011. évinél, mindazonáltal a jelenlegi költségvetési törvénytervezetben szereplő kiadásoknak közel másfélszerese.
Tisztelt Miniszter Úr, a szenvedélybetegek és pszichiátriai betegek közösségi ellátása keretében 2011-ben 9400 ellátásra szoruló kliensről 154 szolgáltatás gondoskodott, éves szinten átlagosan fejenként 182.766 Ft forrás felhasználásával. Ez azt jelenti, hogy változatlan egy főre jutó finanszírozás mellett a tervezetben szereplő összeg esetén 3666 kliens ellátatlan maradhat 2012-ben. Különösen is igaz ez az állítás annak ismeretében, hogy az OPNI bezárását a gondozóhálózat fejlesztése nem követte, az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet felállítása késlekedik, így a pszichiátriai és szenvedélybetegek ellátása a pszichiátriai gondozók mellett döntően a közösségi ellátás keretein belül, a civil ellátók domináns szerepvállalásával valósul meg. A közösségi alapú/otthonközeli szolgáltatásokat az új szolgáltatási törvénytervezet is prioritásként kezeli.
Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a szenvedélybetegek és illegális szerhasználók legnehezebben ellátásba vonható csoportjának elérését biztosító alacsonyküszöbű szolgáltatások működése is alapvetően veszélybe kerül, hiszen ennek finanszírozását is a fent említett csökkentett keretnek kellene biztosítania, az előző évi forrásokhoz viszonyított arányokat tovább rontva.
A számokból kiolvasható kedvezőtlen tendenciákat tovább súlyosbítja, hogy „A kábítószer-fogyasztás megelőzésével kapcsolatos feladatok" finanszírozására mindössze 300.000.000 Ft-ot irányoz elő a költségvetés-tervezet, ami szintén drámai csökkenést jelent a 2011. évivel való összehasonlításban. Ez különösen azért is problematikus, mert komolytalanná teszi az Új Nemzeti Drogstratégiai tervezetben magasan priorizált egészségfejlesztési/prevenciós tevékenység megvalósíthatóságát, illetve hiteltelenné általában a stratégiában megfogalmazottakat.
A fentiek azon túlmenően, hogy veszélyeztetik a leginkább marginalizált kliensek ellátását, és ellátásba juttatását, pazarló gazdálkodást jelentenek a rendelkezésre álló, elkötelezett humánerőforrással. Holott tudjuk, hogy a nehezen létrejött meglévő szolgáltatások olyan értékek, melyek elvesztése, majd újbóli létrehozása csak többlet ráfordításokkal valósítható meg.
Kérjük Miniszter Urat, hogy az ellátás és az ellátó-rendszer fenntartása érdekében kövessen el mindent, hogy legalább a 2011-es szinten biztosítható legyen a feladat-ellátáshoz szükséges forrás, és várjuk az ez ügyben hozott intézkedéseikről szervezeteink soron kívüli tájékoztatását.
Amennyiben a helyzet alaposabb megismerése érdekében bármilyen további információra lenne szüksége, akkor a területen dolgozó civil szolgáltatók, illetőleg a képviseletüket biztosító ernyőszervezetek a továbbiakban is készséggel állnak a Miniszter Úr rendelkezésére.
Gondi János, elnök, Magyar Drogprevenciós és Ártalomcsökkentő Szervezetek Szövetsége (MADÁSZSZ)
dr. Rácz József, elnök, Magyar Addiktológiai Társaság (MAT)
dr. Kurimay Tamás, elnök, Magyar Pszichiátriai Társaság (MPT)
Topolánszky Ákos, elnök, Magyar Drogterápiás Intézetek Szövetsége (MADRISZ)
dr. Csorba József, elnök, Ártalomcsökkentők Országos Szakmai Egyesülete (ÁSZ Egyesület)
Gordos Erika, elnök, Országos Közösségi Ellátások Egyesülete (OKEE)
dr. Harangozó Judit, elnök, Ébredések Alapítvány