Kiváló fotográfiáiért tüntették ki a Debreceni Egyetem professzorát.

Értékközvetítő és fotográfiai művészi tevékenysége elismeréseként Holló László Díjjal tüntették ki Dr. Tóth Csabát, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum professzorát. A professzor a gyomaendrődön „Örökségünk" címmel megnyílt fotókiállításán vette át a díjat.
Tóth Csaba 1940-ben, Kiskunfélegyházán született, orvosi diplomáját a Szegedi Orvostudományi Egyetemen szerezte, sebészetből és urológiából tett szakvizsgát. Az 1970-es években ő volt az első orvos hazánkban, aki megszervezte a veseköves betegek gondozását, majd mintegy 10 év múlva elsőként vezette be az endoszkópos vese-sebészetet, amit számos külföldi országban is alkalmazott. 1991-től a Magyar Tudományos Akadémia doktora, több könyv szerzője, szerkesztője.
Szakmai munkája, gyógyító, kutató, oktató tevékenysége mellett kezdett fotózni: három önálló fotóalbuma jelent meg, alkotásai számos folyóiratban szerepeltek, több mint negyedszáz egyéni kiállítása volt. Kedvelt témája a természet, de ezeken a képeken is gyakran emberi tulajdonságok, kapcsolatok és élethelyzetek ismerhetők fel. Művészetére jellemző a mély ember- és természetszeretet, valamint az életigenlés és a humor.