Ferencz Ákos írásában a rezidensképzéssel kapcsolatban fejti ki véleményét. Hatodéves orvostanhallgató, aki eredménnyel közelít a diploma felé, megtalálta a szívéhez legközelebb eső szakterületet, ahol néhány éve tudományos munkát is folytat. Huszonnégy évesen, tizennyolc év tanulás után, kemény munkával kiérdemelt, nemzetközileg megbecsült diploma reményében elérkezettnek látja az időt. Most mégis megvan rémülve, mert olyan híreket kapott, amelyekkel nem tud mit kezdeni, és komolyan aggódik a rezidensért, aki ő lesz majd néhány hónap múlva. Kiderült ugyanis, hogy mindeddig alapvető tévedésben élt, amit most lesütött szemmel vet papírra. Azt találta hinni, hogy az idő, amit diplomás orvos kórházban, a gyógyító team tagjaként tölt: munkaidő. Sőt, súlyos önhittségében egyenesen arra ragadtatta magát, hogy a rezidens teljes munkaidőben - plusz ügyelet - végzett kórházi ténykedését, a betegek ellátásával egyetemben munkának gondolta. Egy éles szemű vezető, úgy tűnik, nemrégiben felismerte a rendszerben megbúvó anomáliát, és a baklövés anyagi vonzatait látva, változásért kiáltott. Ilyen kiáltás pedig nem maradhat következmény nélkül: ha igazak a hírek, néhány hétnél tovább nem várat magára a gyökeres változás. A melléfogás elkövetője pironkodva elnézést kér, de reméli, hogy a hibáiból tanulni sosem késő.
