• nátha
    • Kutatók vizsgálják komolyan, létezik-e férfinátha?

      Kutatók vizsgálják komolyan, létezik-e férfinátha?

    • A nátha ellen a mai napig nem tudunk mit tenni

      A nátha ellen a mai napig nem tudunk mit tenni

    • Két náthagyógyszert el kellene felejteni - tiltás lehet a végük

      Két náthagyógyszert el kellene felejteni - tiltás lehet a végük

  • melanóma
    • Drámai mértékben nő a melanomás esetek száma

      Drámai mértékben nő a melanomás esetek száma

    • Fényvédelem, önvizsgálat és tudás: együtt védenek a bőrrák ellen

      Fényvédelem, önvizsgálat és tudás: együtt védenek a bőrrák ellen

    • A Szigeten is keresd a „rút kiskacsát”!

      A Szigeten is keresd a „rút kiskacsát”!

  • egynapos sebészet
    • Egynapos sebészet Pakson: hamarosan újraindulhat az ellátás?

      Egynapos sebészet Pakson: hamarosan újraindulhat az ellátás?

    • A kecskeméti kórház orvosa lett az Egynapos Sebészeti Tagozat elnöke

    • Egy év alatt több mint 3000 műtét a kecskeméti egynapos sebészeten

      Egy év alatt több mint 3000 műtét a kecskeméti egynapos sebészeten

Búcsúzunk az orvostól, a minisztertől, a professzortól, a nagyszerű embertől.

Szép, hosszú életet kapott a sorstól. Az első harmadában orvosi tanulmányok, majd belgyógyász karrier a III. számú Belgyógyászati Klinikán. A második harmadban kórházigazgatói pálya és 10 év miniszterség. Az első modern egészségügyi törvény, a Kórháztervezési Útmutató c. kézikönyv (Dános Ottóval  - máig az egyetlen ilyen alkotás), számos új vagy felújított kórház (Délpesti, Kecskeméti, Országos Traumatológiai Intézet stb.), sok új rendelőintézet jelzik a pálya eredményeit. És a harmadik harmadban: orvostörténeti tanszék, múzeum, oktatás, kutatás, nagyszerű könyvek írása.

Életpályáját, emberi nagyságát Dr. Forrai Judit a tanítvány és a jó barát írása vetíti elénk olyan plasztikusan és emberi melegséggel, hogy azt már nem  lehet túlszárnyalni. Csak azt szeretnénk elmondani, hogy szerkesztőségünkből kettőnk szakmai pályája néhány évig a környezetében haladt, és így több mint  30 év távlatából is csak hibátlan, tiszta, jó emlékeket őrzünk róla. Grenitzer Judit főszerkesztőnk sajtóreferensként dolgozott mellette. Ez a szerény titulus a mai sajtófőnöknek felel meg. Nem a mai PR gyakorlatban alkalmazott szóvivői szerep volt, mert Schultheisz Emil megkövetelte, hogy szakmai kérdésekről csak  felelős szakemberek nyilatkozhattak a médiumoknak.

Két kis történettel elevenítem fel alakját, rendkívüli intelligenciáját és finom, fanyar humorát:

1977 nyarán, friss sebész szakorvosként főnököm, Manninger Jenő „beküldött" dolgozni az Egészségügyi Minisztériumba. Az volt a fő feladatom, hogy katasztrófa helyzet esetére a fővárosban és környékén a baleseti ellátás  kapacitásának gyors megnövelésére keressek átszervezhető osztályokat, műtőket, ambulanciákat. Ennek okát csak egy sötét novemberi napon tudtuk meg: műszaki okokból ki kell üríteni a 353 ágyas baleseti kórházat (ma OBSI, a Péterfy u. Kórház baleseti központja). 16 különböző kórházban helyeztük el az intézet orvos csoportjait, de egy-egy fagyos éjszakán így is pattanásig feszült a  betegellátás a fővárosban. Még nem nyílt meg a 220 ágyas ideiglenes központ a mai Transzplantációs Klinika épületében, amikor egy márciusi délután a HÉV a Boráros téren elszabadult és áttörte az állomás korlátját. Halottak, több tucat súlyos sérült, pánik. Az OMSZ kiválóan működött, de az ügyeletes Honvéd  Kórház már nem tudta fogadni a rengeteg sérültet. A katasztrófa tervek megvoltak, de kiderült, hogy a minisztérium és a főváros vezetői nem érhetők el, mert éppen valamilyen titkos tanácskozáson voltak egy katonai bázison a Mátrában. A fiatalok bátorságával (pont 30 éves voltam) minden létező hatáskört megsértve „riadóztattam" a fővárosi kórházakat, és hajnalra a  betegek ellátása befejeződött. Még megírtam az ügyeleti jelentést a minisztérium naplójába, és szorongva vártam, mi lesz. Reggel fél hétkor egy államtitkár a sárga földig lehordott, fegyelmivel, kirúgással fenyegetett, hogy merészeltem…3/4 hétkor, szokás szerint, hatalmas szivarfüstbe burkolózva megjött a miniszter. Bevitette a szobájába a naplót, és az államtitkárral bevonultak. Néhány perc múlva az államtitkár sápadtan, sértődötten elrohant.  Gyere csak be, szólt hozzám. Egész jól csináltad! Örülök, hogy nem magadat védted, és mertél intézkedni. Egy havi fizetés jutalmat kapsz. Az államtitkár miatt pedig ne aggódj. És lezárta a történetet. Akkor a szívembe zártam.

Kb.1 év múlva újabb bajba keveredtem. Adtam egy interjút a baleseti sebészet nehézségeiről, és tettem egy megjegyzést a szomszédos női klinikán sokkal jobban kereső kollégákról. Akkor még a hálapénz témája tabunak számított.

Egetverő balhé tört ki, fegyelmi, elmarasztalás, már azon törtem a fejem, hogy pályát váltok. És akkor varázsütésre csend lett. Utólag derült ki, hogy a  miniszter átnézte az interjút, és szerinte ezzel nem volt baj, végre valaki ezt is kimondta. Még egy kicsit jobban kellett volna dicsérni a traumatológusokat, mert megérdemlik. Hivatott, mellette állt Grenitzer Judit (akinek nyilván benne volt a keze, hogy az ügyem a miniszter elé került) és a következő mondattal zárta le az ügyet: jegyezd meg egy életre, soha többet ne adj interjút, amíg  nem lesz egy ilyen sajtófőnököd! És hamiskásan mosolyogva rámutatott a fülig piruló, bájos Juditra.

Ezzel a két, egyszerű, emberi történettel búcsúzunk az orvostól, a minisztertől, a professzortól, aki mindezeken túl okos, melegszívű nagyszerű ember volt.

Nyugodjék békében!

A képek 1984 november 4-én készültek az Országos Traumatológiai Intézet ünnepélyes megnyitásán, Schultheisz Emil miniszterségének utolsó napján.

Balszélen Medve László, mellette Schultheisz Emil, majd Sarlós István miniszterelnök-helyettes és Somogyi László építésügyi miniszter.

 
 
Schultheisz mosolyogva nézi, hogyan küzd a miniszterelnök-helyettes az ollóval és a szalaggal. A kép jobb szélén Manninger Jenő professzor, főigazgató.