Arcátültetés - nem csak fantasztikus filmekben

A világban egyre elterjedtebbé válik a különféle szervek transzplantációja: míg egy vese- vagy szívátültetés hozzáértők számára már-már rutinnak számít, 2005 óta összesen kevesebb mint 20 esetben végeztek arcátültetést. Olyan esetekben kerül rá sor, amikor a beteg arca annyira roncsolódott, hogy emberhez méltó életet csak így tudnak számára biztosítani illetve funkcionális helyreállításra is szükség van, például hogy a páciens levegőt tudjon venni az orrán. A beavatkozás roppant bonyolult és időigényes: fél nap alatt, több, mint 30 ember munkáját igényli - olvasható a Semmelweis Figyelőben.

Az arcátültetés egy új, 2005 óta megvalósítható, óriási jelentőségű eljárás, mely mind szakmailag, mind technikailag komoly kihívást jelent a műtétet elvégző orvoscsoport számára. Olyan esetekben kerül sor a beavatkozásra, amikor leggyakrabban egy baleset következtében olyan mértékben roncsolódik a beteg arca, hogy a hagyományos arcrekonstrukciós műtétek nem vezetnek kielégítő eredményhez. 2005-től több részleges transzplantációt hajtottak végre, majd 2010-ben, Spanyolországban megtörtént az első teljes arcátültetés. A transzplantációs csoportban több mint harmincan dolgoztak: mikrosebészek, nővérek, aneszteziológusok, pszichiáterek és immunológusok járultak hozzá a beavatkozás sikeréhez.

Új arc - új élet

Amerikában 2011-ben végezték az első sikeres műtétet, melyet rövid időn belül több is követett. A New England Journal of Medicine című folyóiratban három, az USA-ban végzett sikeres arcátültetésről tudósítanak: egyik beteg egy autóbalesetben sérült, a másodikat csaknem halálos áramütés érte, a harmadik pácienst pedig egy addig szelíden viselkedő csimpánz támadta meg, mindhármuk arca a felismerhetetlenségig roncsolódott.

Ezeknél a betegeknél az arcátültetés mind a fizikális, mind a mentális állapotukban óriási javulást eredményezett: újra tudnak orron át lélegezni, beszélni, illetve képessé váltak a szemrés részleges vagy teljes zárására. A beavatkozás lehetővé teszi számukra a beilleszkedést, újra embernek érezhetik magukat. Ez olyan sokat jelent számukra, hogy vállalják az immunrendszer működését gyengítő gyógyszereket, majd egy elhunyt személy arcának szöveteivel helyettesítik a károsodott szöveteket.

A műtét egyszerre két helyen történik: az egyik team az agyhalott donor arcát távolítja el ügyelve arra, hogy az arc bőrét, mimikai izmait, a szemhéjat ellátó ereket és idegeket megőrizze, így téve lehetővé a minél tökéletesebb eredmény elérését. Az eltávolítás után az ereket tápoldattal töltik fel, majd néhány órán belül a szövet a végleges helyére kerül. Közben a másik csoport orvosai a befogadó beteg arcát készítik elő: kipreparálják az ér- és idegcsonkokat, előkészítik ezeket a sikeres egyesítéshez. A műtét eredményessége az operatőrök ügyességén kívül függ a páciens együttműködésétől, az anatómiai egyezéstől is, emellett előfordulhat a beültetett szerv későbbi kilökődése is.

Magyar kutatások

Az új arc szöveteinek életben maradását a műtét körüli időszakban a tápláló erek rekonstrukciójának sikeressége határozza meg. A műtét technikájától függően átültetésre kerülhet az alsó állcsont a külső nyaki verőér ágaival, vagy a felső állcsont a kétoldali arcverőér ágaival. Dr. Molnár Gyöngyvér, a Semmelweis Egyetem Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetének munkatársa és kollégái tíz, 37-85 év közötti halotton végzett az arc területére fókuszált beavatkozást. Ennek során feltárta a bal oldali arcverőeret, és egy vékony kanülön keresztül kontrasztanyagot juttatott be a verőérbe.

Az eljárás célja az volt, hogy CT vizsgálat során rögzítsék, hogy a kontrasztanyag a kiválasztott érből az arccsont és az állkapocscsont mely részéig jut el. A Journal of Cranio-Maxillo-Facial Surgery c. folyóiratban 2012-ben megjelent közlemény szerint azt tapasztalták, hogy az esetek felében az ellenkező oldalon is megjelenik a kontrasztanyag a vizsgált csontokban. Ennek az a magyarázata, hogy az apró erek összeköttetést létesítenek az arc két oldalának vérellátása között, elegendő vért juttatva mindkét oldalra.

A korábbi kutatások szerint a csontok életben maradásához szükséges a belső állcsont artéria és az állcsúcs alatti artéria egyesítése is, de jelen vizsgálat szerint az arcverőér képes vérrel ellátni mind az arccsont, mind az állkapocscsont szöveteit, ezzel egyszerűbbé válhat a transzplantáció elvégzése, illetve egyoldali verőérnyél elzáródásának esetén nem törvényszerű a lebeny fél oldalának hiányos vérellátás következtében történő elhalása.