A kormány egyelőre csak ígéri, hogy segíti a terület munkavállalóit.

A szociális ágazatban dolgozók az egészségügyi bértábla szerinti bérezést szeretnének, valamint érdemi, konstruktív tárgyalást a kormányzattal. Követeléseik nyomatékosítására létrehozták a szociális ágazati demonstrációs bizottságot – ismertette Kiss László, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
A bizottságot megalakító nyolc szervezet a fentieken kívül azt követeli, hogy az érintett érdekképviseletek bevonásával azonnal kezdődjön érdemi párbeszéd és egyeztetés az ágazatot érintő problémák rendezéséről a Szociális Ágazati Érdekegyeztető Tanácsban, továbbá a tanácsban induljon konzultáció a minisztérium szakértőivel a szociális ellátásokat érintő folyamatos átszervezésekről.
Az érdekvédő hangsúlyozta, a kormányzattal való kapcsolatfelvétel eddig nem vezetett eredményre, a felvetett problémákra kapott válaszok "hárítóak, elutasítóak, több esetben megalázóan kioktatóak voltak".
Kiss László kiemelte, a bizottságot azért hozták létre, mert csak együtt kívánnak tárgyalni a kormányzattal a felvetett problémákról.
A FESZ elnöke kérdésre elmondta, a demonstrációs bizottság levélben kereste meg Balog Zoltán emberierőforrás-minisztert, és vázolta az ágazat jelenlegi elkeserítő helyzetét, illetve a problémák megoldását kérték a tárcavezetőtől. Választ egyelőre nem kaptak – tette hozzá Kiss László.
Kónya Gusztávné, a Szociális Területen Dolgozók Szakszervezetének elnöke az ágazatban dolgozó mintegy százezer munkavállaló helyzetét jellemezve elmondta, a dolgozók bruttó bére öt év alatt nem növekedett, és bérpótlékkal számítva nettó 78 ezer forint.
Megemlítette, hogy a szociális területen dolgozók legtöbb esetben nem részesülnek semmiféle egyéb plusz juttatásban, a folyamatosan csökkenő állami normatíva takarékoskodásra, ad hoc intézkedésekre kényszeríti az intézmények fenntartóit.
Kiss László hozzátette: aláírásgyűjtésbe is kezdtek, az aláírásokat október-novemberben kívánják eljuttatni a szakminisztériumnak, ezen kívül pedig demonstrációkat fognak tartani, amelyekről részletesen nem kívánt beszélni az érdekvédő. A bizottságot további hat szervezet hozta létre: a Baranya Megyei Szakszervezetek Akcióegysége, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, a Magyar Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatok Országos Egyesülete, a Nyugdíjasok Országos Képviselete, a Szociális Munkások Demokratikus Szakszervezete és a Szociális Szakmai Szövetség.
Emmi: a kormány igyekszik segíteni a szociális ágazatban dolgozóknak
Reagált az EMMI: a kormány igyekszik segíteni
A kormány igyekszik segíteni a szociális területen dolgozóknak, és mindig figyelembe vette szakmai javaslataikat - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkársága.
Az MTI-nek szerdán küldött közleményükben azt írták, a kormány az elmúlt három évben az évente megemelt minimálbérrel és a családi adókedvezmény kibővítésével támogatták a szociális területen dolgozókat.
A szociális államtitkárság közölte, a kormány elismeri a munkájukat, és mindig figyelembe vette a szociális területen dolgozók szakmai javaslatait. Emellett folyamatosan javítják munkakörülményeiket: több mint 2200 bölcsődei férőhelyet újítottak fel az elmúlt három évben és 2014 végéig még ugyanennyit korszerűsítenek.