Ősszel indul az első hazai egyetemi szintű szóvivőképzés az egészségügy területén.

Ősszel indul az első hazai egyetemi szintű szóvivőképzés az egészségügy területén, a kommunikációs szakközgazdász és kommunikációs tanácsadó szakirányú továbbképzésen lehet megszerezni a diplomához szükséges ismereteket. A Nyugat-magyarországi Egyetemen induló képzésen olyan specialistákat képeznek, akik képesek lesznek a hazai és nemzetközi egészségügyi és ágazati közigazgatási intézmények, szakmai érdekképviseletek, civil szervezetek kommunikációjának tervezésére, koordinálására és megvalósítására, a konfliktusaik kezelésére.
A munkaerő-piaci igények alapján a hallgatókat felkészítik arra, hogy korszerű, az EU mércéknek megfelelő szemlélettel és idegen nyelven is magas szinten legyenek képesek a feladataikat elvégezni. Az elméleti tárgyak mellett fontos szerepet kapnak az újmédia-eszközök alkalmazásai, ebben a napidoktor.hu a partnere a képzésnek.
A szakon végzettek iránti munkaerő-keresletet várhatóan tovább erősíti a kórházak, egészségturisztikai intézmények, gyógyszergyárak, közigazgatási intézmények egészség kommunikációs tevékenységéhez szükséges növekvő szakemberigénye.
A szóvivőket az orvosi és a kommunikációs szakma ismert képviselői oktatják majd, az előadók között lesz többek között: Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár; Prof. Dr. Kaáli Géza, Prof. Dr. Iván László; Prof. Dr. Rózsa Imre; Prof. Dr. Halmy László, Dr. Budaházi Emil kórházi főigazgató, Beke Zsuzsa kommunikációs igazgató (Richter), Győrfi Pál szóvivő, kommunikációs igazgató (OMSZ), Dr. Németh Erzsébet kommunikációs szakértő; G. Németh György szóvivő, Dr. Szepesi András főszerkesztő (Magyar Orvos, Kórház); Laczkó Endre vezérigazgató (Juventus Rádió), Szabó György vezérigazgató (Sanoma Kiadó), Dr. Orodán Sándor, a Magyarországi Szóvivők Egyesületének az elnöke, Kozák Ákos, a Magyar Marketingszövetség elnöke; Buncsik Ildikó kórházi kommunikációs vezető.