Svédországban is meghalt egy ember a Németországban kitört hasmenésjárvány áldozataként.
A svéd kórház kedden közölte, hogy május 29-én vették fel az ötvenes éveiben járó pácienst, aki Németországból tért vissza. A borasi kórház illetékesei szerint a nő halálát az EHEC baktérium okozta.
A járványnak eddig csak Németországban volt halálos áldozata, a német média szerint eddig 15-en haltak meg, és sok százan betegedtek meg. Az országos járványügyi központ szerint 373 ember esetében a járvány legsúlyosabb, az E. coli baktérium HUS nevű formáját mutatták ki, hétfőn ez a szám még csak 329 volt.
Susanne Glasmacher, a Robert Koch Intézet szóvivője elmondta, hogy további csaknem nyolcszáz embert az E. coli EHEC baktériuma fertőzött meg.
A német hatóságok a legutóbbi órákig óva intettek az uborka, saláta és nyers paradicsom fogyasztásától. Az Európai Unió illetékesei azt közölték, hogy a német hatóságok a spanyol Almería és Málaga régióiból származó uborkát jelölték meg mint a fertőzés lehetséges forrását és vizsgálnak egy harmadik szállítmányt is, amely Dániából vagy Hollandiából származik. Brüsszelben arra is emlékeztetnek, hogy a szállítási lánc hosszú, a spanyol uborka útközben is megfertőződhetett.
A dán Állategészségügyi és Élelmiszer Hatóság kedden azt közölte, hogy a hétvégén elvégzett vizsgálatokban nem bukkantak EHEC baktérium nyomára. Eddig még nem találtak fertőző baktériumot a holland terményekben, a vizsgálatokat folytatják, az eredményt kedden hozzák nyilvánosságra.
Oroszországban betiltották a német és spanyol uborka, paradicsom és saláta importját, és jelezték annak a lehetőségét is, hogy mivel nincs kellő információ a fertőzés forrásáról, az egész Európai Unióra kivetik a friss zöldségre szóló importtilalmat.