Életvégi döntések az intenzív osztályon

Salus aegroti, suprema lex esto - a beteg java a legfőbb törvény – írta Hippokratész 2500 évvel ezelőtt. Ez az irányelv határozza meg a napjainkban dolgozó orvosok döntéseit is, hiszen a világ legtöbb országában tiltott, hogy az orvos – betege beleegyezésével vagy anélkül – bármilyen módon elősegítse annak halálát.

Az orvostudomány rohamos fejlődése, a különféle szervpótló kezelések elterjedése egyre inkább igényt támasztott arra, hogy etikai és jogi állásfoglalás szülessen, mely szabályozza a súlyos alapbetegségben szenvedő, gyógyíthatatlan betegek önrendelkezését, a jogokat a méltóságteljes halálhoz - olvasható a Semmelweis Figyelőn.  A szabályozás első eredménye az volt, hogy elismerte a beteg azon jogát, hogy visszautasíthatja az élet fenntartására, illetve meghosszabbítására szolgáló eljárásokat – még akkor is, ha ez a halálát okozza. A gyógyíthatatlan betegek halálának elősegítése mind a mai napig törvénybe ütköző cselekedet, bár néhány országban (például Belgium, Hollandia) élénk társadalmi vita folyik az aktív eutanázia elfogadásáról. Tény, hogy az élet bizonyos helyzetekben történt kioltásának legalizálása könnyen nem kívánt hatásokhoz vezethetne.

A haldoklók jogai hazánkban

Az intenzív osztályon fekvő betegek döntő többsége nem rendelkezik betegségét megelőzően a kezelés leállításának lehetőségéről, ezekben az esetekben az életvégi döntéseket a beteg beszámíthatóságának hiányában a kezelőorvosnak és a hozzátartozóknak együtt kell meghoznia. A magyar egészségügyi törvény szabályozza ugyan az orvos jogait, miszerint szabadon választhatja meg a kezelés módját, de nem tesz említést a hasztalan kezelés leállításáról illetve meg nem kezdéséről, valamint a kezelés semmilyen más korlátozásáról sem. Az aktuálisan alkalmazott egészségügyi szabályozás tehát lehetővé teszi a beteg számára, hogy visszautasítsa a szenvedését meghosszabbító kezeléseket akkor, ha olyan alapbetegségben szenved, mely rövid időn belül, befolyásolhatatlanul a halálához vezet. Ennek módja, hogy a beszámítható beteg tanúk előtt írásban nyilatkozik erről egy bizottság előtt, vagy a beszámíthatóság hiányában egy közjegyző által hitelesített korábbi dokumentum igazolhatja az akaratát.

Nehezen vizsgálható kérdés

Nagy nemzetközi vizsgálatok szerint az intenzív osztályos betegek 3-9 százalékát érintik az életvégi döntések, ezért ezek pontos szabályozása létfontosságú mind az egészségügyi dolgozók, mind a beteg, mind a szolgáltatók szempontjából, hiszen az oktalan elnyújtott szenvedés értelmetlen a beteg számára, frusztrálja az egészségügyi személyzetet és indokolatlan költségeket jelent az egészségügyi szolgáltatónak. A Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikájának munkacsoportja által végzett vizsgálat célja, hogy felhívja a figyelmet a probléma jogi és etikai szabályozása valamint a gyakorlati irányelvek közötti ellentmondásokra.

Dr. Zubek László és munkatársai 743 kérdőívet jutattak el a Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság orvosaihoz, majd kiértékelték a kapott válaszokat. A 103 válaszadó között férfiak és nők egyaránt jelen voltak (55/48), érkeztek vissza kérdőívek egyetemi klinikákról, megyei központokból, városi kórházakból és egyéb ellátóktól; válaszoltak fiatal és tapasztalt orvosok is egyaránt.

Ritkán fordul elő

A vizsgálat értékelése alapján a kezelés meg nem kezdése - azaz hogy a páciens nem kerül intenzív osztályra - a beteg akaratán kívül leginkább a rendelkezésre álló szabad kapacitás (ágyszám, személyzet, egyéb források) függvénye, a hozzátartozók véleménye kevésbé befolyásolja az orvos döntését. A megkezdett kezelés leállítása hazánkban leginkább a beteg életkilátásai és aktuális fizikai állapota alapján történik, ezekről a kezelőorvos dönt, alig figyelembe véve a személyzet többi tagjának és a hozzátartozók véleményét. Zubek szerint az orvosi gyakorlat a betegek önrendelkezését nem kellően veszi figyelembe, így esetenként háttérbe szorul az emberi méltóság védelme az intenzív osztályokon.

A visszaérkezett válaszok szerint az intenzív osztályon dolgozó orvosok évente átlagosan 5-6 alkalommal találkoznak olyan esettel, amikor a beteg vagy a cselekvőképtelen beteg hozzátartozója kezdeményezné a haldokló beteg kezelésének felfüggesztését (újraélesztés elhagyása, kezeléskorlátozás, a haldoklási folyamat megrövidítése). Fontos lenne emiatt egy részletes szakmai protokoll kidolgozása, mely irányadó lehetne az ilyen esetekben. A tanulmány felhívja a figyelmet arra, hogy a kezelés korlátozásának illetve hasztalanságának törvényi megfogalmazása megkönnyítené az orvosi döntéshozást, mentesíthetne az egyszemélyi – paternális - döntéshozataltól, lehetővé tenné a pontosabb kommunikációt az orvos, a beteg és a hozzátartozók között.

(A közlemény az Anaesthesia and Intensive Care c.folyóírat 2011. januári számában jelent meg.)