Az abortusztabletta bevezetése körül kialakult vitát orvosszakmai alapon kell megítélni.
Mint írták, a jelenlegi magyar viszonyokat figyelembe véve tudomásul veszik azt a tényt, hogy a társadalom azt a védelmet tudja nyújtani egy kezdődő életnek, amelyet a hatályos magzatvédelmi törvény rögzít.
Hangsúlyozták: visszautasítanak minden olyan vádat, amely azt a látszatot kelti, hogy az élet melletti kiállás - a törvényben rögzített kereteket felrúgva - az abortusz szigorítását jelenti.
A KDNP szerint az abortusztabletta bevezetése körül kialakult vitát orvosszakmai alapon kell megítélni. A kisebbik kormánypárt minden történelmi egyház nevében tiltakozik az ellen, hogy a DK közleményében "elvakult vallási fundamentalistáknak" nevezte a párt képviselőit, csak azért, mert egy keresztények számára fontos kérdésben meggyőződésüknek hangot adtak.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) burkolt abortuszszigorítást képvisel az abortusztablettával kapcsolatban, amit a DK elfogadhatatlannak tart.
Molnár Csaba, a párt alelnöke szerdán az MTI-nek azt mondta: nem szakmai, hanem politikai az abortusztabletta engedélyezése körüli vita, a szakma ugyanis ezt támogatja és alkalmazhatónak tartja.
"A vallási fundamentalizmusukba belevakult KDNP-s képviselők az egyébként is meglévő szélsőséges abortuszellenességüket csomagolják be abortusztabletta elleni kampányukba" - jelentette ki a képviselő, aki szerint a kereszténydemokratáknak nem az abortusztablettával van elsősorban problémájuk, hanem magát az abortuszt akarják korlátozni vagy tiltani.