Az orvosegyetemek közül a legmagasabb pontot idén is a Semmelweis Egyetemen kellett elérni.

A Semmelweis Egyetem általános orvosi szakára 436, a fogorvosira 433, a gyógyszerészre 411, a sportszervezőre ugyanennyi, a humánkineziológiára 416, a testnevelő edző szakra 400, a gyógytornászra 399 pont kellett idén. Az orvosegyetemek közül a legmagasabb pontot idén is a Semmelweis Egyetem állami finanszírozású általános orvosi karára jelentkezőknek kellett elérniük.
Dr. Szél Ágoston rektorhelyettes elmondta: több napig tartó folyamat, mire kialakul, hogy a felsőoktatási intézmények különböző karai hány jelentkezőt és milyen ponthatárokkal vehetnek fel. Boldogok vagyunk, mert minden kar elégedett a végeredménnyel – fogalmazott.
Hangsúlyozta, ilyenkor több szempontot kell figyelembe venniük. Ilyen például, hogy a kapacitáson belül hány hallgatót kap az egyetem, ami a normatív támogatás miatt fontos. Amire megvan a képességünk, azt ki akarjuk használni – közölte, hozzátéve: büszkék arra, hogy a kívánatos létszámot nem az alacsonyabb ponthatárok eredményeként, hanem alapvetően növekvő ponthatárokkal tudták elérni.
Szél Ágoston jelezte: az általános orvosi karon lesz pótfelvételi, ezzel költségtérítéses hallgatói helyeket lehet még megszerezni.
A további információk itt olvashatók
Ponthatárok az orvosegyetemeken:
Semmelweis Egyetem általános orvos 434-436
Debreceni Egyetem általános orvos 419-417
Pécsi Tudományegyetem általános orvos 418-417
Szegedi Tudományegyetem 417-398