Nem a testünk, hanem a lelkünk éhes

Az evés elszakadt a táplálkozás élettani funkcióitól: nem csak az éhség sarkall rá, hanem az unalom, a fáradtság, a szomorúság, az öröm is – ez áll az elhízás járványszerű terjedése mögött - írja a népszava.hu.

- Az evés biológiai szabályozása már rég nem működik megfelelően – mondta a lapnak Rurik Imre, a Magyar Táplálkozástudományi Társaság elnöke, egyetemi tanár. – A testsúlyt a gének, a stressz, a hormonális zavarok, sőt egyes gyógyszerek is befolyásolhatják, de az étkezésen múlik a legtöbb. Normális esetben a jóllakottság érzése véget vet az evésnek, aminek kialakulásához mintegy húsz percre is szükség lehet. Ám ma gyakran nem is tart ennyi ideig az evés: mire a szervezet jelezne már a szükségesnél sokkal több kalóriát fogyasztanak el az emberek.

Arra a kérdésre, hogy hol vesztettük el az evés, és a testünk feletti kontrollt, Forgács Attila klinikai szakpszichológus, a Budapesti Corvinus Egyetem Pszichológiai és Pedagógiai Központjának vezetője messzire, egészen az európai iparosodás kezdetéig vezeti vissza a választ. Az anyák ekkortájt kényszerültek tömegesen munkába állni, és az ételkészítő „funkciójukat” részben átvették a patikusok és az élelmiszermérnökök. A tömegesen előállítható késztermékek első márkái közt ott volt a Dr.Oetker, a Knorr, a Coca-Cola, a Maggi. Az élelmiszergyártók nem csak készételt gyártottak, de megmondták azt is, hogy milyen az optimális táplálkozás, naponta hányszor, mennyit és mit kellene enni. Így terjedt el, hogy a csecsemőknek háromóránként, hány gramm ételt kell adni. Innentől kezdve az evés külső irányítás alá került, hiszen a kicsik nem akkor ettek, amikor megéheztek, hanem akkor is, ha „elérkezett az ideje”. Nem tanulták meg az éhség- és jóllakottság jeleinek észlelését. További részletek a cikkben