A szlovákiai orvosok tavaly év végén sztrájkkal harcolták ki a béremelést.
Az orvosok és a nővérek törvény által jóváhagyott béremelésének fedezésére az idén a rendszerben rendelkezésre álló forrásokon felül 107 millió euróra, 2013-ban pedig 175 millió euróra lesz szüksége a szlovák egészségügyi tárcának.
„Ezeket az összegeket az egészségügyi tárca rendelkezésére álló adatokból becsültük, mivel pontos adatokkal csak a minisztérium hatáskörébe tartozó intézményekről rendelkezünk" – magyarázta a nyilvánosságra hozott számadatok hátterét Zuzana Cizmáriková, a szlovák egészségügyi tárca szóvivője.
Zuzana Zvolenská egészségügyi miniszter az egészségügyi dolgozók megemelkedett bérköltségeinek fedezését pillanatnyilag a költségvetés tartalékalapjából átcsoportosított 50 millió euróból kívánja megoldani. Ez az összeg – az állam biztosítottjai után fizetett járulékok szintjének megemelése által – a tervek szerint az idei év második félévében jut el az egészségügy biztosítókhoz, majd általuk az egészségügyi intézmények fenntartóihoz. A szlovák egészségügyi tárca az egészségbiztosítási rendszerben tervezett változtatásoktól további megközelítőleg 60 millió euró felszabadítását reméli.
Ezeknek a változtatásoknak a megvalósításához azonban először a vonatkozó törvényi háttér módosítására lesz szükség. Bár az ezzel kapcsolatos beadványt már a parlament elé terjesztették, Zuzana Zvolenská szerint a pénz várhatóan csak októberben vagy novemberben jelenhet meg a rendszerben.
A szlovákiai orvosok tavaly év végén sztrájkkal harcolták ki a béremelést. A sztrájk novemberben kezdődött, ideje alatt rendkívüli állapot bevezetésére is sor került. Az egészségügyi tárcának végül decemberben sikerült kompromisszumos megegyezést kötnie az orvosokkal. A kormány által tett ajánlat alapján az orvosok fizetését januártól az átlagbér 1,05-1,6-szorosára emelték, ez gyakorlatilag 810-1230 euró közötti havi béreket jelent a pótlékok nélkül. A béremelésre két szakaszban kerül sor. Először 2012. január elsején emelték az orvosok fizetését, a második emelés pedig júniusban időszerű.
Az egészségügyi nővéreket és a szülőorvosok asszisztenseit érintő – még 2011 tavaszán indítványozott – új bérküszöböt komoly viták után február elején hagyta jóvá a szlovák parlament. Az állami intézményekben és a magánrendelőkben dolgozó nővéreket egyaránt érintő intézkedés alapján a nővérek áprilistól – az általuk ledolgozott évek szerint – 640 és 928 euró közötti összeget kell, hogy kézhez kapjanak. A rendelkezés a kórházak fenntartói és a járóbeteg-ellátást biztosító rendelők üzemeltetői körében is tiltakozások hullámát váltotta ki, az érintettek azzal érveltek: a megemelkedő bérköltségeket nincs miből kifizetniük.