Idén külön figyelmet szentelnek a cukorbetegek alsó végtagi panaszainak felismerésére, mivel náluk végzik az amputációk felét.
Idén már negyedik alkalommal rendezi meg a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság a magyarországi Érszűkület Napot az európai „PAD and Vascular European Days" kezdeményezés részeként. Ebben az évben a Magyar Diabetes Társaság is csatlakozik az eseményhez. A két Társaság együttműködésének fő oka, hogy az alsó végtagi verőérszűkület és a cukorbetegség együttese rendkívüli mértékben fokozza az alsó végtagi fekélyképződés, valamint az esetleges végtagvesztés, az amputáció veszélyét.
A szervezők 2017. március 16-án 11 és 17 óra között, 6 helyszínen, egész napos orvosi tanácsadással, tájékoztató kiadványokkal, rizikófelmérő tesztekkel, és a betegség megállapítására szolgáló boka/kar index méréssel, valamint pulzus önvizsgálat oktatással várják majd az érdeklődőket. Idén külön figyelem irányul a cukorbetegekre, akik diabétesz tanácsadáson is részt vehetnek az eseményen.
Az érszűkület Magyarországon hozzávetőlegesen 400.000 embert érint. Az ezzel összefüggő problémakör az elmúlt időszakban többször is reflektorfénybe került, többek között a kimutatottan magas magyarországi amputációs adatok okán.
Az alsó végtagi verőérszűkület sokáig felismerés nélkül maradhat, részben a tünetmentes kórformák, részben a hasonló tüneteket eredményező megbetegedések miatt. A keringészavar kimutatásának jelentősége nem csak az alsó végtagi panaszokkal kapcsolatos. Az érintett betegek szív,- és érrendszeri kockázata (szívinfarktus, agyi keringészavar, keringési betegségen alapuló halálozás) rendkívül magas, így az érszűkület diagnózisának felállítása jelentősen befolyásolja a komplex megelőző terápiás stratégia kidolgozását.
Az alsó végtagi érszűkület kockázata a cukorbetegségen túl kapcsolatban áll az életmóddal (dohányzás, mozgásszegény életmód, helytelen táplálkozás), valamint az örökletes tényezők szerepe is felmerül.
A nemzetközi kampány az idei évben külön figyelmet szentel a cukorbetegek alsó végtagi panaszainak felismerésére, mivel az alsóvégtagi amputációk felét cukorbetegekben végzik. Az életmódváltás, a lábak ellenőrzése és a megfelelő időben elkezdett terápia jelentősen csökkentheti az alsóvégtagi amputáció kockázatát.
Az ingyenes szűrővizsgálatok helyszínei:
Budapest, Corvin Plaza, 1083 Budapest, Futó utca 37-45.
Szeged, Szeged Plaza, 6724 Szeged, Kossuth Lajos sugárút 119.
Debrecen, Debreceni Egyetem - Angiológiai tanszék - Auguszta vaszkuláris központ, 4032 Debrecen, Móricz Zsigmond út 22.
Pécs, PTE - Janus Pannonius Klinikai Tömb, 7624 Pécs, Ifjúság útja 13.
Győr, Győr Plaza, 9024 Győr, Vasvári Pál út 1/a.
Miskolc, Miskolc Plaza, 3525 Miskolc, Szentpáli utca 2-6.