Tavaly már kétezer embert kezeltek melanómával, aminek az egyik kiváltó oka a leégés.
Tavaly már kétezer embert kezeltek melanómával, aminek az egyik kiváltó oka a leégés. Szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy már a tavaszi napfény is veszélyes lehet. Az előrejelzések szerint hétvégén strandidő lesz, 30 fokos meleggel, de az UV-sugárzás is erős lesz.
Az Országos Meteorológiai Szolgálatnál kiderült, hogy már az áprilisi napsugarakkal is vigyázni kell. Siófokon például napközben az UV-B sugárzás elérte a 5-ös értéket, ez erősnek számít. „Az emberek még mindig elég sokszor ütköznek meg azon, hogy adott esetben egy tavaszi, általában kora tavaszi időről beszélünk és levetkőzünk és először is kitesszük magunkat az UV-fénynek, magyarul, elmegyünk, hogy élvezzük a napsütést, akkor ebből milyen hamar leégés lehet. Nyilván nem szabad elfelejteni, hogy a teljesen felkészületlen bőrt éri ez a hatás" – mondta Wikonkál Norbert, a Semmelweis Egyetem docense.
Tavaly nyáron előfordult 9-es erősségű UV-B sugárzás is Magyarországon. Ez már inkább a déli országokra jellemző és súlyos leégést okozhat. „Ha északabbra megyünk, Skandináviában, ott már 7-es fölötti értékek nem fordulnak elő, de ha például valaki lemegy a görög-szigetekre nyaralni, ott extrém esetben akár 11-es index vagy még nagyobb mérték, 11 és feles is esetleg" – mondta Tóth Zoltán, légkörfizikus.
A hétvégén egyébként itthon 10 fokkal melegebb lesz, mint Athénban. Vasárnap a hőmérséklet elérheti a 30 fokot is. A legfrissebb UV-B adatokat pedig naponta közzéteszik az interneten.
Nap - fény - napfény a Weborvoson