Újravizsgálták a 30-as évek terápiás ötletét

A Semmelweis Egyetem szakértői arra vállalkoztak, hogy a korabeli dokumentumok felülvizsgálatával megállapítsák, milyen eredményt hozott valójában a konvulzív terápia annál a betegcsoportnál, amelynél elsőként alkalmazták.  A konvulzív terápia bevezetése a pszichiátria lényeges mérföldkövét jelentette az 1930-as években. Kidolgozója, Dr. Meduna László a mentális betegségek biológiai megközelítésének egyik vezető alakjává vált. A módszer elméleti hátterét a skizofrénia és az epilepszia között feltételezett ellentét jelentette, melyet klinikai megfigyelések és ideggyógyászati eredmények támasztottak alá. A magyar orvos úgy vélte, hogy az epilepsziás izom-összehúzódások javíthatnak a skizofrén betegek állapotán, sőt, akár meg is gyógyíthatják őket.

Az első konvulzív kezeléssorozatot 1934-ben 26 skizofréniás páciensen végezték el, és az eredmények átütő sikerről tanúskodtak, noha a javulás mértékét annak idején nem foglalták számokba. A tudathasadásos szindróma akkori fogalma más volt, mivel a mai definíciók szerint bizonyos érzelmi zavarokat is ebbe a kategóriába soroltak.

Dr. Baran Brigitta, Dr. Bitter István és Dr. Gazdag Gábor, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának munkatársai Ungvári S. Gáborral, az ausztrál Notre Dame Egyetem és a Marian Központ szakértőjével együtt az első konvulzív kezelésen átesett betegek állapotának változását elemezték újra.

Kézírásos korabeli „kartonok"
A magyar egészségügyi rendszer változásai miatt 2007 márciusában megszüntették az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet, ami arra ösztönözte a szakértőket, hogy a központ archívumait felhasználva kutatást indítsanak a témában. A három hónapig tartó keresés során az érintett 26 páciens közül 23-nak sikerült megtalálni az aktáit. Bár a pincében tárolt iratok nem voltak túl jó állapotban, minőségük lehetővé tette a fénymásolást, így az elemzés digitális fájlok alapján történt. Az akták többsége 3-10 oldalas, kézzel írt dokumentum volt. A szerzők egymástól függetlenül újradiagnosztizálták a betegeket a jelenleg hatályos kritériumrendszernek megfelelően, valamint egy háromfokozatú skálán (nem javult, javult vagy gyógyult) értékelték a konvulzív terápia rövid távú eredményét.

Nem volt lényeges javulás a skizofréneknél
A korabeli statisztikák alapján 10 fő állapota lényegesen, háromé pedig enyhén javult, míg 13-an nem mutattak előrelépést. Mai definíciók szerint 15 esetben lehetett megerősíteni a skizofréniát, kettőben skizoaffektív zavarról, háromban bipoláris zavarról, egynél pszichotikus depresszióról, egynél átmeneti pszichotikus zavarról volt szó. A feljegyzések rávilágítottak, hogy négy skizofréniás betegnél történt enyhe javulás, egyiküknél csupán átmeneti.

A skizofrénia 1930-as években alkalmazott tág fogalma magyarázza az ellentmondást a korabeli és a mai szemmel vizsgált eredmények között. A Semmelweis Egyetem munkatársainak közreműködésével készült elemzés megmutatja a konvulzív terápia hatékonyságát bizonyos katatóniás tünetek esetén, de nem támasztja alá, hogy a módszer visszafordította volna a skizofrén folyamatokat. Leginkább akut, bipoláris vagy depresszív zavaros kórképnél jelentkezett javulás a más néven elektrosokknak is hívott terápia révén.

(Az eredeti közlemény itt olvasható: Baran B. et al. The birth of convulsive therapy revisited: A reappraisal of László Meduna's first cohort of patients Journal of Affective Disorders 136 (2012) 1179–1182)