Két pszichiátert, egy ortopéd sebészt egy kórboncnokot és egy bőrgyógyászt alkalmaztak.
A szakorvosi kapacitáshiány rendezésére fordította az Új Magyarország Fejlesztési Terv pályázatán nyert közel 50 millió forintot a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház. A pénzből két pszichiátert, egy ortopéd sebész szakorvost, egy kórboncnokot és egy bőrgyógyászt alkalmaztak - számolt be róla a Kisalföld
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében foglalkoztatottság támogatására kiírt projektre még 2009 júliusában nyújtott be pályázatot a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház. A szigorú uniós pályázati feltételeknek megfelelve az intézmény mintegy 50 millió forintot nyert. A projektzáró tájékoztatón dr. Tamás László János fő igazgató főorvos elmondta: - A projekt az átalakuló egészségügyi ellátórendszer hatékony működéséhez szakmunkaerő biztosításában nyújt segítséget, speciálisan a korábban kialakult szakorvoshiányra koncentrálva. Négy hiányszakmában tudtunk betölteni álláshelyeket, ami az ellátási színvonal javulását, valamint az érintett szakmákban a várakozási idők csökkentését hozta. A főigazgató tájékoztatása szerint a négy szakorvosi területen öt orvost tudtak foglalkoztatni, kettőt félállásban.
– Az elmúlt majd tíz évben közel ezer munkatársától vált meg a kórház – tíz százalékuk orvos végzettségű – az egészségbiztosítási finanszírozás és a különböző egészségügyi kormányzatok döntéseinek következtében. A megyei önkormányzat pénzügyi helyzetében nem tudta pótolni az állami kivonásokat. Ezért is támogattuk minden pályázatát a kórháznak, amely a betegellátás biztonságát s az itt dolgozók munkakörülményeit javítja – fűzte hozzá Szakács Imre, megyei közgyűlés elnöke.