Egyszerre törölték fel a padlót a gyógyszerészekkel és a kamarával is, elemezzük a folyamatot.
- Sokan kérték már számon, hogy miért ütközöm pl. a nagykereskedőkkel, amikor a gyógyszerészek ennyire kiszolgáltatottak, vagy a láncokkal, ahol a kollégáink dolgoznak. Mindig a gyógyszertárak érdekében cselekedtünk, és a láncok esetében is a kollégáink szakmai és egzisztenciális önállóságáért mentünk harcba. Ezt szolgálják az új törvényi rendelkezések is. Néhány hete pl. azt kifogásolták, hogy miért használtam kemény szavakat a patikatulajdonosok kamarai szervezkedése láttán, pedig nyilvánvaló evidencia, hogy aki nem kamarai tag, ne szóljon bele a kamarai választásokba.
Ma hosszú időn át beszélgettem egy fiatalabb kollégánkkal, aki kiborult azon, amit a saját megyei szervezete küldöttválasztó közgyűlésének az előkészítése és lebonyolítása során tapasztalt. Jogosan szegezte nekem a kérdést: hogyan lesz itt megújulás, ha olyanok akarnak pozícióhoz jutni, akik az elmúlt négy évben hátat fordítottak a kamarának, vagy semmit sem csináltak, sőt tudatosan a kamara és a gyógyszerészet ellen politizáltak? Körvonalazódik egy hatalmi harc a kamara elfoglalásáért, s ilyenkor a nemes szándékot könnyen felülírják a nyers érdekek - mondja el Hankó Zoltán alelnök a vele készült interjúban annak kapcsán, hogy A gyógyszerészetért a gyógyszerészekkel címmel nagyszabású szakmai konferenciára készül a Magyar Gyógyszerész Kamara.
A Köztestületi Napok 2011 rendezvényen a szándék szerint áttekintik a kamara úk köztestületi feladatait és a gyógyszerészet, a gyógyszerészek helyzetét is. Ez alkalomból készített vissza és előretekintő interjút a kamara honlapja Hankó Zoltán alelnökkel. Az interjú itt olvasható