A barátját mentette meg – Beszélgetés Zádor Zsófia orvos-barlangásszal

Amikor bajtársaival a törökországi Morca-barlang ezernegyven méteres mélységét vette célba, hogy megmentse Mark Dickey barlangász életét, bakancs helyett gumicsizmát húzott. A balassagyarmati kórház aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvosával, barlangi mentővel a Nők Lapja készített interjút.

A betegek az altatóorvost általában nem ismerik. Nem hiányzik a kontaktus?

Ez érdekes és igaz, az emberek általában nincsenek tisztában az aneszteziológia jelentőségével. A legtöbb pácienst nem érdekli, ki altatja. Előfordul, hogy az operáció előtt elküldöm a beteget egy vizsgálatra, és kikéri magának: de a sebészem ezt nem mondta! Ilyenkor néha azt válaszolom: viszont én altatom, az én felelősségem, ha meghal a műtőasztalon. Ez a fajta kommunikáció a munkámmal jár, megszoktam.

A barlangban is következetes volt?

Nagyon, ott még a megszokottnál is szigorúbbnak kellett lennem. Mark okos ember (Mark Dickey amerikai barlangász – a szerk.), tudta, mi a baja, tisztában volt vele, hogy a gyomorvérzése végzetes is lehet, mégis elvárta, hogy tájékoztassam, és folyton próbálkozott valamivel. Egyik nap, amikor szigorúan néztem, viccesen azt mondta: „Tudod, Zsófi, én amerikai vagyok, nekem jogom van ahhoz, hogy kockáztassam az életemet.” Elmosolyodtam, bólintottam, és tettem, amit szakmailag a legjobbnak láttam.

Ismerték egymást?

Jó ideje igen, több expedíción vettünk már részt együtt, tartottuk a kapcsolatot, Mark a barátom. A törökországi útja előtt vele vacsoráztam Budapesten. Személyes felelősséget éreztem iránta.

Milyen ember a barátja?

Maximalista, biztonságra törekvő, és remek barlangi mentő, óriási szaktekintély az Egyesült Államokban. Hogy túlélte ezt a váratlan gyomorvérzést, aminek semmi előjele nem volt, az ő optimista, mindig bizakodó hozzáállásán is múlt.

Ne kicsinyítse a saját szerepét.

Ez nem cél, mert nagyon kemény volt, akadt krízishelyzet is. És minden nagyképűség nélkül mondom: van egyfajta speciális tudásom. Egyébként, aki nincs barlangi körülményekhez szokva, és ahhoz, hogy állandó fáradtsággal küszködve lát el betegeket, pszichésen és fizikálisan sem bírta volna. A kórházi munka engem megedzett, váratlan fordulatok az intenzív terápiában, a sürgősségi ellátásban naponta előfordulnak, és az orvosnak gyorsan, logikusan, higgadtan kell döntenie. A művelet különlegességét itt a  hely, a mélység, a külvilágtól való elzártság jelentette.

Balassagyarmaton, a Dr. Kenessey Albert Kórházban dolgozik. Mit szóltak a helyzethez, hogy azonnal indulnia kell menteni?

Nyilván hiányoztam, de a kollégáim megoldották a helyettesítésemet. Hátizsákkal a hátamon éppen az albérlet ajtaját zártam, indultam a kórházba, amikor a Magyar Barlangi Mentőszolgálattól hívott dr. Nagy Dénes, és elmondta, mi történt. Az igazgatónk, dr. Tóth Judit maga is barlangi mentő, tudta, miről van szó, tudta, hogy erre Magyarországon kevés orvos alkalmas, és azonnal elengedett. Gyorsan történt minden, reggel jött a hír, este Sándor Zsolt, Mészáros József, Nyerges Attila és én elrepültünk Isztambulba, másnap,  tíz után néhány perccel, hárman beléptünk a barlangba. Továbbiak a noklapja.hu-n