A barátság a fizetsége a falu kitüntetett háziorvosának

Egyetlen család három generációja dolgozik orvosként Iharosberényben a XIX. század vége óta. Erőss Sándor, Iharosberény község háziorvosa a kimagasló szakmai tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült augusztus 20-a alkalmából. A kitüntetett háziorvossal a sonline.hu készített interjút.

Egy átlagos rendelési nap végén beszélgetünk, de alig tudtunk bejutni önhöz.

– Ma 81 ember volt a rendelésen, de ennek fele sem komoly beteg – mondta Erőss Sándor. – Én inkább azt mondanám rájuk, hogy belátogatnak a rendelőbe.

– Amíg várakoztunk, a presszóban azt mondták nekünk, hogy önt mindenki szereti, és ön mindenkiről mindent tud a faluban.

– Nagyjából. Mindig beszélgetek a betegekkel, talán néha ezért is húzódik el a rendelés. Mert előfordul, hogy nem is a betegség miatt hívnak, hanem hogy beszélgethessenek. Én meghallgatok mindenkit, akkor is, ha másutt nem hallgatják meg az embereket. Ennek van szakmai előnye, mert tudom, kinek mi a baja, és ha panaszuk van, gyorsabban reagálok. Beteghívásnál sohasem szoktam pénzt kérni. Ha azt kérdezik, hogy mivel tartoznak, arra mindig azt felelem, hogy barátsággal. Az megvan, szokták erre mondani, én meg hozzáteszem, hogy ezt el is várom.

– Megszokták az iharosberényiek, hogy egy Erőss az orvosuk?

– Nagyapám 1889-től volt orvos a településen 1927-ig, akkor átvette tőle az apám ezt a munkát, majd 1975-ben én vettem át a stafétabotot apámtól. Azóta dolgozom itt.

– Hogy kezdődött ez a családi történet?

– Az őseim mind református lelkészek voltak, csak a dédapám lett tanító. Ő 16 éves korában, 1848-ban elszökött és honvédnak állt. A szabadságharc végén Klapka seregében szolgált, a komáromi várnál tette le a fegyvert. A katonáskodás miatt kimaradt a teológiáról, így lett belőle tanító. A család Görgetegről származik. Nagyapám bátyja került először az orvosi karra. Nagyapám a gimnáziumot Csurgón és Sárospatakon végezte, aztán következett az orvosi egyetem. Pályázat útján került annak idején Iharosberénybe, Inkey báró uradalmába. Rengeteg cseléd dolgozott itt, akikhez a báró azért szerződtetett orvost, hogy az ellátásukat biztosítsa. Ugyanakkor rendelt a faluban magánorvos is, és volt állami járványügyi felügyelet, mert a XIX. században még sok járvány volt. Nagyapám Somogyban akart maradni, és a báró felfogadta és kinevezte, majd a község is elfogadta. Később édesapám követte a példáját.

– Egyértelmű volt, hogy helyben marad a család?

– Apám szorgalmas és igen képzett ember volt, németül anyanyelvi szinten beszélt – felelte Erőss Sándor. – Bécsben hallgatott baleseti sebészetet, fél évig szülészetet is tanult. Több pályázó elől nyerte el az állást. Amikor apám végzett, orvosokból túltengés volt, szinte verekedtek a pályáért. Sok tanár is munka nélkül volt, mert jött az 1930-as évek nagy világválsága.

– Önt is vonzotta az orvosi pálya?

– Gimnazista koromban még azt hittem, hogy történelemtanár leszek, és a művészettörténet is érdekelt, máig ez a hobbim. Apám rendelőjébe be sem mentem nagyon. A biológiát kezdetben nem is tanultam nagy befektetéssel, de jeles voltam, a fizikát viszont szerettem. Az empátiám azonban megvolt ehhez a pályához. A nagykanizsai kórházban kezdtem és Lentiben is kórházban dolgoztam belgyógyászként. A fertőző osztályon voltam fél évig, ott gyerekek is voltak. Két gyermekorvos volt, de a kollégám disszidált, egyedül maradtam nyolcezer emberre. Fiatal voltam, beletanult az ember a szakmába. A gyerekeket szerettem, ha valamelyik sírt, az ölembe ültettem. Iharosberényben gyermekorvos is voltam 30 éven át. Kezdetben ötezer ember volt a körzetben, most lecsökkent a létszám 1700-ra. Ma jobb a helyzet, mert van mobiltelefon, úthálózat, ügyelet, sürgősségi osztályok és autók, ha rosszul van valaki. Régen a körzeti orvosnak non-stop munka volt, szombaton és vasárnap is.

- Mi tartja még mindig a pályán?

– Mit csináljak ha ehhez értek? – kérdezett vissza Erőss Sándor. De meg kell gondolni, hogy az ember meddig képes erre fizikummal és mentálisan. Fontos, hogy az empátiám megmarad-e. Ha úgy mennék be dolgozni, hogy ez a szakma engem nem érdekel, az nem jó. Én mindig úgy megyek be, hogy miért van ott a beteg, hogy lehet segíteni rajta. Amíg érdekel a másik ember, addig kell csinálni, ha az orvos egészsége megengedi.

További részletek a cikkben.