A doktornő a férjének adta a veséjét

A tatabányai háziorvos tavaly decemberben férjének ajánlotta az egyik veséjét. Házastársaknál elvileg ritka olyan egyezés, hogy a felek szervet adhassanak párjuknak. Ám Dr. Molnár Enikő és Réda Lajos mást tapasztalt, az utóbbi hónapokban számos a magukéhoz hasonló történettel találkoztak. Amikor orvosuk kérdezte tőlük, hogyan csinálták, meggyőződéssel válaszolták: ez a kémia, ami húsz évvel ezelőtt működésbe lépett közöttünk. Döntésük azonban korántsem volt egyszerű - írja a 24 Óra online.

Enikő gondolkodás nélkül adta volna az egyik veséjét a férjének. Lajos volt az, aki visszarántotta a földre, mondván, mi lesz a négy gyermekünkkel, ha valamelyikük műtéte balul sül el. Enikő szakmabeliként folytatta a tájékozódást, majd több sorstárs történetét megismerve férjével arra a következtetésre jutottak, hogy a beavatkozásnak jóval kevesebb kockázata van, mint korábban gondolták.

– Egy reggel vért vettek mindkettőnktől délután pedig csörgött a telefon: megtudtam, hogy élődonor lehetek, hacsak az egészségi állapotom ki nem zárja ennek lehetőségét – mesélte Enikő.
Minden jó irányba haladt, amikor egy fertőzés miatt már nem volt kibúvó, el kellett kezdeni a hemodialízist. Lajos vállához csövet ültettek be, azon keresztül mosták a vérét hosszú órákon át.
Elhatározásuk nyomán nem sokkal karácsony előtt, december 15-én aztán sor kerülhetett a műtétre is. Egy nappal korábban azonban még várt rájuk egy „megmérettetés": ha a szervadományozó nem vérszerinti rokon, akkor a felek motivációját törvény által előírt módon etikai bizottságnak kell vizsgálnia. Enikőt és Lajost egyenként hívták be a szobába.

– A fehér terítővel fedett nagy asztal mögött, mint valami gyorsan ítélő bizottság tagjai, úgy ültek a kérdéseket ránk zúdító szakemberek. A hivatalos véleményt aztán közjegyzőhöz vittük. A hitelesítés másnapján pedig a műtőasztalra fekhettünk végre – idézte fel az eseményeket Lajos.
A beavatkozás három részből állt. A kivételi szakaszhoz Enikőt Lajosnál másfél órával korábban, reggel tolták a műtőbe. Kivett veséjét külön csapat mosta, tisztította át. A szervet laparoszkópos beavatkozással, két apró lyukat és egy kis vágást ejtve vették ki.
Házastársaknál elvileg ritka olyan egyezés, hogy a felek szervet adhassanak párjuknak. Ám Dr. Molnár Enikő és Réda Lajos mást tapasztalt, az utóbbi hónapokban számos a magukéhoz hasonló történettel találkoztak. Amikor orvosuk kérdezte tőlük, hogyan csinálták, meggyőződéssel válaszolták: ez a kémia, ami húsz évvel ezelőtt működésbe lépett közöttünk. Döntésük azonban korántsem volt egyszerű.

– A feleségemtől kapott vesét biztos helyre, a csípőlapátom mögé ültették. Enikő öt nap után elhagyhatta a kórházat és a közös kórtermet. Nekem még a kilencedik napig bent kellett maradnom, négy cső lógott ki belőlem. A vesém igen hamar és jól kezdett el működni. Valószínűleg azért, mert nem töltöttem hosszú éveket dializáltként. Három nappal a transzplantáció után éreztem, hogy máris jobban vagyok, mint a műtét előtt. Otthon aztán a szervezetem folyamatosan visszanyerte az erejét. A gyógyszerek életem végéig elkísérnek és figyelnem kell a folyadékbevitelre is. Ám a napi három literben egy-két kötelező sör is benne van. A vitaminok miatt – fűzi hozzá mosolyogva. A műtét nagy változást hozott a család életébe, Lajos korábban nagyon hamar elfáradt, gyakorta hagyta cserben az ereje.

– Azóta sok mindent másként élünk meg. Fél évvel a műtét után például egy hirtelen ötlettől vezérelve hátizsákkal nekivágtunk Skandináviának éjszakai vonatokon utaztunk és átléptük még az Északi-sarkkört is. Kikértük az orvos véleményét, aki azzal a válasszal adta beleegyezését, hogy Lajos azért kapott vesét, hogy éljen vele – mesélte az életmentő feleség.