Elképesztő körülményeket, az ötvenes éveket idéző technikát találtak a férfi rendelőjében.

Diplomája nincs, csupán kétéves szakképzést igazoló fogtechnikusi tanúsítványa annak a férfinak, akit kuruzslás gyanújával tegnap őrizetbe vett a rendőrség Velencén. Információk szerint a településen legtöbben S. Istvánhoz jártak fogkezelésre, sőt a férfi a fővárosból és külföldről is fogadott pácienseket.
- „Elképesztő körülményeket, az ötvenes éveket idéző technikát és a higiénia teljes hiányát találtuk a férfi rendelőjében. S. István elavult műszerekkel dolgozott, a fertőtlenítést sem tudta megoldani. Vízben mosta el az egyszer használatos tűket és fecskendőket. A rendelőben talált eszközök alapján elmondható, hogy a férfi mindennemű fogorvosi tevékenységet elvégzett, fogakat tömött, húzott, gyökérkezelést, implantátum-beültetést, sőt kisebb operációkat is végzett" – mondta Mód Ákos fogorvosi szakfelügyelő. Szerinte a kuruzslásnak súlyos következménye is lehetett volna, mivel S. István nem orvos, az esetleges komplikációkat sem tudta volna kezelni.
Szabó Zoltán, a gárdonyi rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője elmondta, hogy lakossági bejelentés, illetve egy ÁNTSZ-ellenőrzés nyomán jutottak el a gyanúsítotthoz. S. István – aki valójában építési vállalkozó – azt mondta a rendőröknek, hogy hobbija a fogorvoskodás – fogalmazott Szabó Zoltán, s hozzátette: a rendőrség vizsgálja, hogy a férfi egyéb bűncselekményeket is elkövetett-e. Ha tevékenységével bizonyíthatóan egészségügyi károsodást okozott, akkor foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt is eljárás indulhat ellene.