Eddig közel 12,4 milliárd forintot vallottak be a gyártók az adóhivatalnak a népegészségügyi termékadó bevezetése óta.

A Nemzeti Adó és Vámhivatal napi.hu-hoz eljuttatott, a június 30-áig beküldött bevallásokat összegző adatai szerint a legizmosabb hónapnak 2012 áprilisa és júniusa bizonyult, rendre 1,8 milliárd forint körüli összegekkel. A múlt havi növekedésben – a nyári szezonra való felkészülés mellett – a foci Eb is segíthetett, hiszen az üdítők, ízesített sörök és alkoholos üdítők gyártói mellett a snack-ipar is jóval több adót vallott be a májusihoz képest – írja a Szabad Föld – online.
Mindez azt is jelenti, hogy a korábban becsültnél akár kisebb is lehet a 2012-es költségvetésben szereplő 20 milliárdos neta-bevételi tervtől való elmaradás. Az év eddigi hónapjai átlagosan ugyanis 1,5 milliárdos bevételt hoztak, ennek alapján 18 milliárdos kalkulált éves bevétel adódik, szemben a napi.hu tavaszi becslésében szereplő alig 16 milliárdos értékkel. A tavalyi terv is majdnem meglett, az ötmillárdos előirányzattal szemben közel 4,7 milliárd forint folyt be.
Gyártói szempontból persze nincs szó sikertörténetről. Iparági források szerint ugyanis a sós snackek forgalma - amelynek adóterhelése idén 200-ról 250 forintra nőtt kilogrammonként - tavaly ősztől kezdve gyorsuló ütemben csökkent. Az április-májusi eladások (amiben még nincs benne a foci Eb pozitív hatása) közel ötödével múlták alul az egy évvel korábbit, de hasonló a helyzet az ételízesítők esetében is.
A 2012-es büdzsé 6829 milliárdos bevételi főösszegéhez képest aprópénznek számító neta felét az előre csomagolt cukrozott készítmények adják. (Ide tartoznak a 25 %-nál több hozzáadott cukrot tartalmazó cukorkák, fehér csokoládék, rágógumik, sütemények, fagylaltok, jégkrémek, valamint azok a csokoládék, amelyek cukortartalma 40 %-nál nagyobb, kakaótartalmuk pedig ennél kisebb.) Meghatározó még a sós snackek, ételízesítők és üdítőitalok súlya is. Ezek együttesen 45 %-ot tesznek ki. A mumusként emlegetett energiaitalok részesedése a bevételekből alig haladja meg az 1 %-ot.