Látszik annak a hatása, hogy az utóbbi években több százmilliárd forintot faragott le az állam a jóléti kiadásaiból.
Hajlamos megfeledkezni a társadalom azokról, akik csendben, kitartóan fáradoznak, de a szavuk nem ér az égig. Az elesetteket és rászorultakat ápolókra, gondozókra egy évben egyszer irányul figyelem, a szociális munka napján. Mi tartja bennük a lelket? – erről készített körképet a szabafföld.hu.
– Elhanyagolt, válságban levő terület a szociális szféra, és a legrosszabbul fizetett is egyben – mondja Migács Tibor, a Szociális Területen Dolgozók Szakszervezetének elnöke.
– Látszik annak a hatása, hogy az utóbbi években több százmilliárd forintot faragott le az állam a jóléti kiadásaiból. A gondozó típusú feladatokat ellátóknál nem ritka, hogy havi 80 ezer forintot keresnek, miközben folyamatos munkarendben állnak helyt, és családfenntartók is akadnak közöttük. A diplomások helyzete némiképp javult, de az ágazatnak beígért érdemi bérrendezés elmaradt. A bennlakásos intézményekben, például idősek vagy fogyatékosok otthonaiban dolgozók közül ezért egyre többen vállalnak munkát külföldön vagy a már jobban fizető hazai egészségügyben. Sokan elszegődnek akár egy nagyáruházba, ott sem kell többet emelgetni, nem nagyobb a fizikai megterhelés, mint amihez gondozóként hozzászoktak.
Miért nem figyel fel senki az elesett embereket gondozók erőfeszítéseire? „Beteg lehetek, de szegény, az nem" – az elnök szerint így áll hozzá a magyarok többsége. Sok emberben ott a félsz, hogy egyszer ő is lecsúszhat.