A gyermekkor szabadságának legnagyobb magyar szószólója

Elhunyt a boldog és szabad gyermekkor legnagyobb magyar hírnöke, Vekerdy Tamás, a nemzetközileg is elismert magyar gyermekpszichológus, író, újságíró. Előadásain és könyveiben arra buzdította a szülőket és a gyermekeket nevelő óvónőket és tanítókat, hogy mindig megérteni igyekezzenek a gyerekeket, írja visszaemlékezésében a Qubit.

A magyar közoktatási rendszert egész pályafutása során hevesen, sőt egyre hevesebben kritizáló szakember minden lehetséges fórumon, így például Belső szabadság című, 2017-es könyvében is arra figyelmeztette a szülőket, hogy „ötévesen nem angolul kell tanulni, hanem rohangálni az udvaron, a friss levegőn, látszólag céltalanul, mert attól fejlődik az agyuk. Gilisztát fogdosni, bodobácsot gyűjteni, sarazni és koszosnak lenni, rettenetesen koszosnak. Csúszni-mászni, bunkert építeni. Világgá menni. Nem elhinni, hogy alig tizennégy évesen eldőlt minden, hanem kipróbálni lehetőleg mindent, amire lehetőség van. A frászt hozni a szülőkre, hogy nem lesz belőlünk semmi, hogy csak úgy lézengünk. Odaállni a harmadik generációs értelmiségi családban a zongora mellé és kijelenteni, hogy az asztalos szakmát választottuk. Mert valaki nem az lesz, akinek van érettségije, hanem az, aki dolgozik. Aki munkát fektet valamibe, amihez van kedve, tehetsége, szorgalma. Aki elhivatott és a munkájának jó szakemberévé válik, legyen ács, bádogos vagy bognár. És ha elsőre nem jó szakmát választottunk, akkor legyen bátorságunk tovább állni, mert nem befejezni kell, amit elkezdtünk, hanem bátran változtatni".

Több tucat könyvet írt, a belső szabadságon kívül érzelmi biztonságról, megbetegítő és szerető óvodáról és iskoláról, kisgyermek- és kamaszkorról, gyermekkori szorongásról és annak lehetséges okairól, az „elég jó szülőségről”, a szülői háztól való elszakadásról, a múlt és a jelen gyermekkoráról, családról és válásról. Évente több tucat előadást tartott, amelyekre szinte lehetetlen volt bejutni, a jegyeket percek alatt elkapkodták. 

Iránymutatásai szerint több generáció próbál elég jó szülővé válni, leszokni a túlféltő aggódásról, gyermekeik gyanakvásra, szorongásra, végső soron pedig agresszióra való kondicionálásáról. „A konfliktus az élet természetes része! Ha konfliktusmentes gyereket akarunk nevelni – jellemtelen gyereket nevelünk. Természetes dolog, hogy a szuverén ember időről időre konfliktusokba kerül a környezetével, ez a demokráciák egyik alapeleme – a vélemények és az érdekek ütköztetése, amit aztán kompromisszumkötéssel oldunk fel. Az elleplezett konfliktus sokkal agressziókeltőbb, mint a nyíltan felvállalt és a kibékülésig elvitt összetűzés!” – figyelmeztetett már idézett, Belső szabadság című kötetében.