• Pollen
    • Inkább a felesleges diéta, mint a tünetek?

      Inkább a felesleges diéta, mint a tünetek?

    • Évről évre súlyosbodhatnak az allergiások tünetei

      Évről évre súlyosbodhatnak az allergiások tünetei

    • OKI: Másodfokú riasztás a parlagfű miatt

      OKI: Másodfokú riasztás a parlagfű miatt

  • melanóma
    • Itt az éves anyajegyszűrés ideje!

      Itt az éves anyajegyszűrés ideje!

    • Esztétikai probléma, vagy rákmegelőző állapot?

      Esztétikai probléma, vagy rákmegelőző állapot?

    • Nagykanizsán több százan vettek részt a melanóma-vizsgálaton

      Nagykanizsán több százan vettek részt a melanóma-vizsgálaton

  • egynapos sebészet
    • Lassan elkészül az orosházi kórház egynapos sebészeti részlege

      Lassan elkészül az orosházi kórház egynapos sebészeti részlege

    • Több műtétet vállalnának az egynapos sebészetek

      Több műtétet vállalnának az egynapos sebészetek

    • Egynapos sebészet: felmérés és tanulságok

      Egynapos sebészet: felmérés és tanulságok

A legnagyobb harcot a betegeknek kell megvívniuk

Lapszemle 2018.06.17 Forrás: magyaridok.hu Szerző:
A legnagyobb harcot a betegeknek kell megvívniuk

A szervátültetettek a portól tartanak leginkább, mert abban megbúvik mindenféle gombaspóra, mikroba is.

Egy percig sem veszítette el a gyógyulásba vetett hitét, és ennek meg persze a gondos orvosi kezelésnek köszönhetően fél évvel a szívátültetés után már napi egy órát szobakerékpározik, ügyeket intéz, és azt tervezi, hogy legkésőbb ősszel újra munkába áll az ötszázegyedik magyar szívátültetett - olvasható a magyaridok.hu-n.

Ha nem viselne egészségügyi maszkot és fehér cérnakesztyűt, kevesen mondanák meg Attiláról, hogy alig több mint három hónapja jött ki a kórházból, miután egy bonyolult szívátültetést követően negyven napig kómában volt. Ő az ötszázegyedik magyar új szíves, akinek a transzplantációjáról 2017. december 2-án jelent meg riport a Lugasban.

Az 59 éves férfi három nagy fia közül az egyik külföldi nyelvtanulását intézi telefonon éppen, amikor újjászületése helyszínén, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáján találkozunk.

Amikor én őt utoljára láttam, magatehetetlenül feküdt egy műtőasztalon. 2017. november 20-át írtunk, és a több mint nyolcórás műtétet követően a mellkasában már ott dobogott az új szív, igaz, a légzését és általában szervezetének működését még döntően gépek segítették és figyelték. A transzplantáció előtt még bemutatkozni sem volt alkalmunk, így furcsa módon előbb láthattam meg elhasznált, régi és a remények szerint még sokáig jól szolgáló új szívét, mint az arcát.

Ez utóbbit most is csak egy pillanatra fedi fel a szájmaszk alól, de így legalább végre megtudom, hogy is néz ki az a férfi, akit némi túlzással jobban ismerek belülről, mint kívülről. Okos, széles homlokát rövid, őszes haj keretezi, a még kissé sápadt arcából világoskék szemek mosolyognak rám.

– A fertőzésveszély miatt még egy ideig állandóan viselnem kell a maszkot, ha elmegyek otthonról – mondja.

– Ezért kell a cérnakesztyű is, meg hogy nem lehet semmiféle arcszőrzetem, pedig világéletemben bajuszos voltam. Mi, szervátültetettek igazából a portól tartunk leginkább, mert abban megbúvik mindenféle gombaspóra, mikroba is, amely ha a szervezetbe kerül, az erős immunelnyomó gyógyszerek mellett életveszélyes lenne. Ezért még mielőtt elhagyhattam volna a kórházat, otthon is ki kellett alakítani egy steril szobát. Újra kellett festeni a falakat, a függönyt le-, a szőnyeget pedig felszedni. Mosakodáshoz, fürdéshez speciális folyékony szappant, illetve alkoholt kell használnom, és külön kell ügyelni a fogmosásra, egy erre a célra szolgáló szerrel nemcsak a számat, de minden alkalommal a fogkefémet is fertőtlenítenem kell. Az elején kicsit macerás volt, de fél év után rutinból megy minden.

A szervátültetett emberek számára mindez azonban csekély áldozat cserébe azért, hogy új esélyt kaptak az élettől. Többszörösen igaz ez Attilára, akinél a sikeres operáció ellenére sokáig rezgett a léc. Az orvosoknak ugyanis nem sikerült felébreszteniük, amikor úgy ítélték meg, hogy ennek elérkezett az ideje.

Hartyánszky István docens, az Attilát operáló szívsebész így beszél erről: – Egy ekkora beavatkozás után nemcsak az új szív, hanem az egész szervezet számára időt kell hagyni a regenerálódásra. Ilyenkor még nagyon sokféle támogatásra van szüksége a keringésnek, a tüdő sem tudna még önállóan lélegezni, emellett altatásban mindent sokkal jobban és pontosabban az ellenőrzésünk alatt tudunk tartani. Egy évek óta tartó senyvesztő szívelégtelenség, amely, mint Attilánál, akkor is fennáll, ha a páciens keringését műszív segíti, teljesen kimeríti a szervezetet, így annak nincsenek tartalékai, amelyeket egy akkora beavatkozás után, amilyen a szívátültetés, mozgósítani tudna. Ahogyan általában a transzplantált betegeknél, Attilánál is azt terveztük, hogy maximum egy hétig tartjuk lélegeztetőgépen és altatásban, de az ő esetéből is látszik, hogy – főleg az ilyen komoly beavatkozáson nem először átesett pácienseknél – nem lehet előre pontosan megmondani, mi fog történni.

– Semmire nem emlékszem abból a negyven napból. Néha szóba hozzuk, hogy sokáig elbeszélgettek velem odafent, mielőtt úgy döntöttek, van még itt dolgom. De ha volt is találkozás az Úrral, vagy fénylő alagút, semmi nem maradt meg – meséli Attila.

– Az viszont élénken él bennem, milyen földöntúli érzés volt a „megérkezés” az első napokban. Nehéz szavakba önteni, de egyfajta újjászületést éltem át, nem éreztem semmilyen fájdalmat. Álomszerű volt minden, de nem értettem, miért nem ébredek fel. A világ fokozatosan tisztult körülöttem, a valóság csak napok múlva jutott el hozzám. Kellett egy hét, mire visszajött minden emlék, addig egyszerűen nem tudtam felfogni, miért mondják, hogy ki kellett cserélni a szívemet. Sokszor úgy képzeltem, elraboltak, és kísérleteznek rajtam, egy szürreális világban éreztem magam. Az ébredést követő sokadik napon, amikor felültettek, akkor vettem észre azt is, hogy mennyi géphez vagyok kötve, és milyen sok cső lóg ki belőlem.

Attila december utolsó napjaiban jött ki a kómából, az intenzív osztályról nagyjából két héttel azután került át a szívsebészetre, ahol orvosok, ápolók, gyógytornászok és más szakemberek közös munkájával jutott el oda, hogy február 13-án végre hazamehetett. – Hosszú menetelés, heroikus küzdelem volt ez mindenki részéről azóta, hogy Attila több mint öt évvel ezelőtt megkapta a műszívet – emlékezik vissza Hartyánszky István, aki még azt is hozzáteszi: – Mi, orvosok nem tudunk mást tenni, csak segíteni a betegeknek gyógyulni. A legnagyobb harcot azonban nekik kell megvívniuk.

További részletek a cikkben.

Legolvasottabb cikkeink