• nátha
    • A tüdőgyógyász szerint a náthának is lehetnek szövődményei

      A tüdőgyógyász szerint a náthának is lehetnek szövődményei

    • Immunerősítést már nyár végén érdemes elkezdeni

      Immunerősítést már nyár végén érdemes elkezdeni

    • Itt az ősz, már támadnak a vírusok

      Itt az ősz, már támadnak a vírusok

  • melanóma
    • Melanoma: Nem csak nyáron kell figyelni

      Melanoma: Nem csak nyáron kell figyelni

    • Öt fontos tudnivaló a most aktuális anyajegyszűrésről

      Öt fontos tudnivaló a most aktuális anyajegyszűrésről

    • Itt az éves anyajegyszűrés ideje!

      Itt az éves anyajegyszűrés ideje!

  • egynapos sebészet
    • Megtriplázható az egynapos műtétek száma hazánkban

      Megtriplázható az egynapos műtétek száma hazánkban

    • Jó ütemben halad az egynapos sebészetek fejlesztése

      Jó ütemben halad az egynapos sebészetek fejlesztése

    • Lassan elkészül az orosházi kórház egynapos sebészeti részlege

      Lassan elkészül az orosházi kórház egynapos sebészeti részlege

A magán-egészségügyi rendszer térhódítása

Lapszemle 2018.12.22 Forrás: G7.hu
A magán-egészségügyi rendszer térhódítása

Évente a magyarok fejenként 200 000 forint körüli összeget költenek saját forrásból egészségügyi kiadásokra.

Az állami egészségügy állapota és a szolgáltatás minősége a hétköznapi életben és a médiában is rendszeresen visszatérő beszédtéma. Nem véletlenül, hisz rengeteg embert érint. Ennek ellenére a GDP 5 százalékánál alig valamivel többet költenek rá. A magánegészségügyről azonban a legritkábban esik szó, csak csendben elkezdték használni az emberek. A középosztály tagjai anélkül járnak magánrendelőkbe, hogy sokat töprengenének azon, miért is kell az állami egészségügyre költött összegnek még a felét elkölteniük, ha gyorsan és jó körülmények közt akarnak gyógyulni. Ugyanis az a magánegészségügy, amelyik húsz évvel ezelőtt még a gazdagok luxusa volt, az elmúlt tíz évben a hétköznapi élet részévé vált. Az utóbbi időben pedig kezd rendszerré összeállni. Ez a tanulmány ennek a tízéves folyamatnak az eredményét mutatja be: az elemeiben ismerős, de struktúrájában ismeretlen magánegészségügy látlelete - olvasható a g7.hu-n.

Magánegészségügy már a 60-es években is létezett, a vezető elvtársnők Rotschild Klára Váci utcai szalonja után a szomszéd házban a nőgyógyászukat is felkeresték, ha látták, hogy a főorvos úr nyugati márkájú kocsija épp ott parkol. A szocializmus hiánygazdasága miatt később a lakásrendelők egyre szaporodtak. Budapesten és a nagyvárosokban sokaknak lett nőgyógyásza, fogásza, házhoz kijáró gyerekorvosa, később még plasztikai sebésze is. Ezekre azonban mind a praktizáló orvosok, mind a betegek az állami egészségügyet kiegészítő kisipari tevékenységként tekintettek. Az első komplex ellátást nyújtó intézmények csak a rendszerváltás után, az 1990-es években jöttek létre, a Kaáli Intézet után a Medicover, a Telki Kórház, a Budai Egészségközpont, több laborszolgáltató és diagnosztikai központ.

KAPCSOLÓDÓ CIKKMegállíthatatlanul piacosodik és kétsebességes lesz a magyar egészségügyA Csányi család megjelenése fordulópont lehet a hazai magánegészségügyben, megkezdődhet a piaci konszolidáció. Több millió magánbiztosított kell a komplexebb ellátásokhoz. G7 beszélgetés Lantos Gabriellával, a Róbert Károly Magánkórház igazgatójával.

Ezek azonban kezdeti elszigetelt próbálkozások voltak, egészen a 2008-as szociális népszavazásig. Akkor vált világossá, hogy bezárult az időkapu. Húsz évvel a rendszerváltás után a nagy elosztórendszerek strukturális átalakítását már nem fogadja el a magyar társadalom. Ez alatt a húsz év alatt nem akadt egyetlen szereplő sem, aki segített volna megértetni a közvéleménnyel egy közgazdasági egyszeregyet. Azt, hogy az egészségügyben gyors, olcsó és közelben lévő ellátást nem lehet egy időben nyújtani. Ezért dönteni kellett volna, mi igazán fontos, és miről hajlandók az emberek lemondani. Ez a szembenézés elmaradt.

A szociális népszavazással az is világossá vált, hogy kevés munkavállaló alacsony összegű befizetéséből ezeket a mozdulatlan nagy rendszereket nem lehet európai színvonalon fenntartani (a felnőtt lakosság alig negyede fizet a minimálbérnél magasabb összeget az egészségügyi ellátásért). Válság idején és azt követően pedig végképp nincs elég forrás. Mindez pedig azzal a következménnyel járt, hogy az egységesülő európai munkaerőpiac először az egészségügyi személyzetnek tudott visszautasíthatatlan ajánlatot tenni.

Az állami egészségügyet ma három tagadás jellemzi: nem volt reform, nincs pénz, és nem lesz elég képzett munkaerő.

Mindezektől függetlenül a választás kényszere ma is megvan. Dönteni kell arról, hogy a három, egy időben teljesíthetetlen feltétel közül melyikről mondunk le: gyors, olcsó vagy közeli legyen-e az ellátás. A magyar társadalom ebben a döntésében (is) rendkívül megosztott. Az egyik csoportnak az a legfontosabb, hogy olcsó (ingyenes) legyen. Az is jó, ha közel van. Hát, legfeljebb nem elég gyors. Ők azok, akik az állami egészségügyet használják. Az ő szempontjaikra figyelnek a politikai szereplők, pártállástól függetlenül. Legyen több pénz, és akkor minden jó lesz. Ha majd lesz pénz, minden rendbe jön.

A másik csoport nem biztos, hogy ismeri a közgazdasági közhelyeket, de érzi, hogy nem kap gyorsan jó ellátást. Nekik pedig az idő pénz. Persze jó, ha a közelben van. Ok, legfeljebb nem olcsó. Akik így gondolkodnak, a magánegészségügyet választották. Mivel az ő érdekeiket nem képviseli senki, másodjára is belenyúlnak a pénztárcájukba, miután már befizették a tb-járulékukat – mások ellátására. Ahogy romlott az állami ellátás színvonala, úgy lettek egyre többen. Ha pedig bővül a kereslet, vele együtt bővül a kínálat is. Felnőtt és gyerek járóbeteg-ellátás, labor, diagnosztika, egynapos sebészet, szülészet, kórházi ellátás az életet nem veszélyeztető betegségekben, ápolás, rehabilitáció. Rövid idő alatt egész rendszerré állt össze a magánegészségügy.

Magyarországon az egészségügyi kiadások egyharmadát magánforrások fedezik. Ez az arány a duplája az OECD-átlagnak, és szinte a legmagasabb az Európai Unióban, csak a válságból még mindig kilábalni nem tudó Görögországban és Portugáliában nagyobb ez a szám. Nem véletlen, hogy ilyen kimagaslóan magas a magánköltések aránya, az állami költések szintje ugyanis rendkívül alacsony. 2016-ban a magyar kormány a GDP 5,2 százalékát költötte egészségügyi kiadásokra, ami csak kétharmada a 7,8 százalékos OECD-átlagnak. Így, az állami és magánforrásokból együtt sem költ többet az ország, mint a GDP 7,6 százaléka, ami az OECD 9,9 százalékos átlagának a háromnegyede. Más szempontból vizsgálva azt is mondhatjuk, hogy Magyarországon az összes szereplő arányaiban éppen annyit költ egészségügyre, mint egy átlagos OECD-országban az állam egyedül.

Az EU-ban a magyar hal a legkorábban 

Ugyanis az alacsony mértékű állami finanszírozás és az alacsony GDP együttes következménye az, hogy Magyarországon az egy főre jutó egészségügyi közkiadás a jómódú országok kiadásainak harmadát sem éri el, az OECD-átlagnak a fele. Ennyiből nem lehet mindenki számára minden igényt kielégítő állami egészségügyet működtetni, így marad a nivelláltan rossz egészségügyi ellátás. A nagyon alacsony állami kiadásokat és az alacsony színvonalat a betegek azzal kompenzálják, hogy aránytalanul sokat költenek még a saját jövedelmükből is egészségügyi ellátásra.

Évente a magyarok fejenként 200 000 forint körüli összeget költenek saját forrásból egészségügyi kiadásokra. Ez a fejlett országokban kiadott összeg fele, és a környező országok polgárainál egyharmaddal több. Különösen sokat költenek a betegek járóbeteg-ellátásra. Felmerül a kérdés, miért költenek ilyen sokat a magyar háztartások egészségügyre akkor, ha az aktív korú alkalmazottak tb-járulékot is fizetnek, a bruttó jövedelmük 7 százalékát? A kézenfekvő magyarázat az, hogy nem statisztikákat böngésznek, sokkal inkább a bőrükön érzik azt, amit egyébként a számok is mutatnak. Az alacsony színvonalú állami ellátás legsúlyosabb, sőt visszafordíthatatlan következménye az, hogy mi sokkal korábban halunk meg, mint európai sorstársaink. Az életünkkel fizetünk a rossz egészségi ellátásért. A 40 éves korban várható élettartamban a nők abszolút listazárók, a férfiak esetében csak Litvánia van rosszabb pozícióban.

További részletek a cikkben.

Legolvasottabb cikkeink