Az egészségügyi rendszer továbbra is túlzottan kórházközpontú, és nem fordítanak elegendő figyelmet az alapellátásra és megelőzésre.
Úgy tűnik, az egészségügy nem kiemelt prioritás. Talán ez a megállapítás foglalja össze a legjobban a hazai egészségügy helyzetét az Európai Bizottság és az OECD Magyarországról szóló 2019-es egészségügyi országprofil című kiadványában. Az elmúlt hetekben a g7.hu közel 40 cikkben mutatta be egy-egy kiválasztott jelenség 2002 utáni alakulását, és az írások közül több is az egészségügy területén tapasztalt változásokkal foglalkozott. Ebben a cikkben ezeket a különálló mutatókat próbálják meg összefogni, röviden bemutatva az ágazat előző két évtizedét, illetve jelenlegi helyzetét.
Sehol nem javultunk eleget
Az Elmúlt 20 év sorozatban megjelent cikkek alapján egyértelmű, hogy hiába volt szinte mindenhol némi javulás 2002 óta, nemhogy a nyugati országokhoz, de még a saját régiónkhoz sem sikerült felzárkózni sem az egészségügy kimeneti, sem a bemeneti mutatóiban.
Nagyon leegyszerűsítve tehát az látszik, amit a nyitóidézet is remekül szemléltet: a mindenkori kormányok nem kezelték prioritásként az egészségügyet az elmúlt 20 évben, és ennek megfelelően nem is sikerült annyit javítani az egészséges életre való kilátásainkon, mint amennyit lehetett vagy inkább kellett volna. Ennek persze sok eleme van: nemcsak a sok képen megörökített omladozó kórházakról, az intézmények WC-jéből hiányzó szappanról, a túlhajszolt és sokáig nagyon alulfizetett egészségügyi dolgozókról van szó, de hatalmas probléma például a magyar lakosság egészségtudatosságának hiánya is.
A már hivatkozott országjelentésben így foglalták össze a hazai egészségügy 2019-es állapotát:
A 2000 óta tapasztalható javulás ellenére Magyarország egészségi állapot mutatói még mindig elmaradnak a legtöbb uniós országétól, ami egyfelől az egészségtelen életmódra, másfelől az egészségügyi ellátás korlátozott hatékonyságára vezethető vissza. A dohányzás szintje, a túlzott mértékű alkoholfogyasztás és az elhízás a legmagasabb értékek között van az EU-ban, amely hozzájárul a szív- és érrendszeri betegségekkel és a rákkal összefüggő halálozás magas arányához. Az egészségügyi ellátásra fordított közkiadások jelentősen elmaradnak az uniós átlagtól, és sok magyarnak közvetlenül kell finanszíroznia az ellátását, ami aláássa a méltányosságot. Az egészségügyi rendszer továbbra is túlzottan kórházközpontú, és nem fordítanak elegendő figyelmet az alapellátásra és megelőzésre. További reformokra és beruházásokra van szükség, hogy csökkentsék az EU többi részéhez viszonyított teljesítménybeli hátrányt.
A helyzet pedig azóta sem javult. Sőt, ahogy Sinkó Eszter a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának egyik vezetője a G7-nek fogalmazott: az egészségügyi dolgozók szerint az ágazat már nem egy döglődő ló, hanem megdöglött.
További részletek a cikkben.