Hatósági és belső vizsgálat folyik a haláleset ügyében.
Idős korban néhány perc elegendő ahhoz, hogy valaki kihűljön. Teljes körű vizsgálat dönti majd el, hogy mi okozta az egyik asszony halálát Sümegen, a kórház udvarán – közölte Rácz Jenő, a megyei kórház főigazgatója, amelynek a kötelékében működik a sümegi intézmény. Legfrissebb információink szerint, nem közterületen fagyott meg egy asszony a hétvégén Sümegen, hanem a kórház területén, az udvaron – írja a veol.hu portálja.
Rácz Jenő elmondta, szombaton a sümegi pszichiátriai centrumunkból sajnálatos, rendkívüli eseményről számolt be az ottani főorvos, aki elmondta: két asszonyt kihűlt állapotban, nem megfelelő öltözetben találtak a kórház udvarán. Egyikük meghalt.
Az ügyben hatósági és belső vizsgálat is kezdődött. A kórházban Vizsgálják, hogy betartották-e az érintettek a sümegi pszichiátriai centrumban a betegeket érintő szabályokat, a szervezeti és működési szabályzatot, valamint a házirendet, illetőleg az ápoló személyzetre, a munkavállalóinkra vonatkozó belső szabályzatokat, a munkaköri leírásokat – sorolta a folyamatban levő vizsgálataikat a főigazgató. Azt is megnézik, hogy szükséges-e, illetőleg lehetséges-e változtatni meglévő, érvényes szabályzatokon, előírásokon annak érdekében, hogy a jövőben többé hasonló eset ne történhessen meg – tette hozzá Rácz Jenő.