Az állam elsősorban a magánbiztosítók részvényeinek felvásárlásával próbálkozik meg, ha ez nem sikerül, akkor nem marad más hátra, mint a kisajátítás.

A Szlovák Orvosi Kamara támogatja az egybiztosítós rendszert, amelyet a kormány döntése értelmében 2014-től vezetnek be. A jelenlegi, több biztosítós rendszer 1993 óta működik Szlovákiában. A legnagyobb az állami Általános Egészségbiztosító, mely a piac kétharmadát uralja, a Dovera, valamint az Union ZP. magánbiztosítóhoz a lakosság 34 százaléka tartozik. A Robert Fico vezette Smer már évek óta támadja a több biztosítós modellt. Főleg amiatt neheztelnek, mert a magánbiztosítók nyereséggel dolgoznak, míg az állami biztosító évről-évre nagyobb veszteséget termel – írja az inforadio.hu portálja.
A kormány által elfogadott koncepció szerint az állam elsősorban a magánbiztosítók részvényeinek felvásárlásával próbálkozik meg, ha ez nem sikerül, akkor nem marad más hátra, mint a kisajátítás. A magánbiztosítók vezetői többször is jelezték, hogy nem támogatják a Fico-kormány elképzelését. A külföldi többségi tulajdonban lévő Union magán-egészségbiztosító képviselői nemrégen kijelentették: mindent megtesznek azért, hogy Szlovákiában megmaradjon a több biztosítós rendszer.
Az orvosok érdekképviseleti szervezete azonban támogatja a kormány terveit. Marián Kollár, az orvosi kamara elnöke úgy vélekedik: a jelenlegi egészségbiztosítási rendszer nem hatékony, átláthatatlan, nem teljesíti a lakosság jogos elvárásait. Éppen ezért a helyzetet halaszthatatlanul orvosolni kell, annál is inkább, mert az szerintük sem a betegek, sem pedig az egészségügyben dolgozók szempontjából nem igazságos.
A Szlovák Orvosi Kamara a kormány által vázolt egy egészségbiztosítós modell bevezetését szükségesnek tartja, ugyanakkor úgy véli, hogy a biztosítóra vonatkozó szabályokat még az új modell beindítását megelőzően ki kell dolgozni. Az új rendszerben működő biztosító formailag egy közszolgálati feladatokat ellátó részvénytársaság lehetne – vélekedett a kamara elnöke.