A kórház úgy számol, egy-két héten belül telt házas lesz az új részleg is.
Egy hete kezelnek betegeket a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely–Makó Kakasszéki Gyógyintézet nappali kórháza. Mint korábban arról beszámoltunk, a Szegedi Tudományegyetem konzorciumi partnerségben, 11 intézménnyel közösen pályázott rehabilitációs szolgáltatások fejlesztésére. Az összességében 2 milliárd 502 millió forintos pályázati forrásból a Kakasszéki Gyógyintézet 407 milliót kapott. Ebből alakították ki a gyógyintézet padlásterében a 19 ágyas nappali kórházat - írta a délmagyar.hu.
Reumatológiai és gerincbántalmakkal küszködő, protézisbeültetés utáni rehabilitációra szoruló, neurológiai és baleseti sérülések után lábadozó betegeket fogadunk – mondta Sonkodi Gábor főorvos, a gyógyintézet vezetője, aki hozzátette azt is, pácienseink a kezelések számától függően akár már 13 órakor haza is mehetnek...