Állapotfelmérés - Egészségügy 2018

Ország-állapotfelmérő cikksorozatot indít két hónappal a választás előtt a hvg.hu. A legfontosabb szakterületek közül elsőként az egészségügyet járják körül: mi jellemzi most azágazatot, mik a legnagyobb gondok, mivel szembesül egy beteg ma Magyarországon, ha orvoshoz/kórházba kerül?

...

Miután a kormány gyakori érve, hogy azért van csupa rossz hír az egészségügyről, mert mindig csak a negatív esetek jutnak el a médiába, vegyünk néhány, szubjektívnek nem mondható jellemzést is a területről. A legfrissebbként például a Health Consumer Powerhouse független svéd egészségügyi tanácsadó intézet két hete publikált jelentését, a 2017-re vonatkozó Európai Egészségügyi Fogyasztói Indexet (EHCI), amelyből (ismét) kiderült, hogy 34 ország közül Magyarország egyértelműen a sereghajtók közé tartozik: egész Európában mindössze öt helyen rosszabb a helyzet, mint nálunk.

Halálban az élen, gyógyulásban a végen

Pedig az EHCI jelentését nem sajtóhírek, hanem olyan egzakt mutatók alapján állítják össze, mint például az ellátáshoz való hozzáférés, a kezelések eredményessége, minősége, az elérhető szolgáltatások köre, valamint a megelőzés és a gyógyszerhasználat. Ezeket nézve pedig Magyarországon több mint lesújtó a helyzet: a 21 napon belül elérhető rákterápiák és a 7 napnál hamarabb hozzáférhető CT-vizsgálatok aránya kiugróan alacsony, a rák, a szívinfarktus és a sztrók halálozási rátája, valamint a kórházi fertőzések száma viszont kiugróan magas – hasonlóképpen a hálapénz jelenlétéhez.

...

Túlélhetnék, mégis meghalnak

Hogy a svéd intézet megállapítása nem egyedi, elszigetelt vélemény, azt jól mutatja, hogy két hónappal korábban más módszerrel, de kísértetiesen hasonló megállapításra jutott az Európai Bizottság is. A 28 ország egészségügyi helyzetét – benne az ellátórendszer hatékonyságát, hozzáférhetőségét, rugalmasságát és a lakosság egészségi állapotát – vizsgáló országspecifikus jelentés fő megállapítása, hogy bár 2000 és 2015 között Magyarországon csaknem négy évvel emelkedett a várható élettartam, a 75,7 éves jelenlegi érték még mindig öt évvel alacsonyabb az uniós átlagnál, a gyógyítással elkerülhető halálozások arányszáma pedig valamennyi uniós tagállam közül Magyarországon az egyik legmagasabb.

A magyar egészségügyi ellátórendszer a jelentés szerint összességében tragikusan alulfinanszírozott: az egy főre jutó egészségügyi költés az uniós átlag felét is alig éri el (2015-ben fejenként 1428 euró, szemben a 2797 eurós uniós átlaggal). A zsebből fizetett kiadások (közvetlen lakossági hozzájárulás) magas szintje viszont Európai szinten is kirívó – főként a hálapénznek és a magas gyógyszerköltségeknek köszönhetően.

De még nincs vége: a jövedelmi egyenlőtlenségek és a relatív magas, 35 százalékos szegénységi arány következtében magas azon háztartások aránya is, amelyek katasztrofális (háztartási jövedelmük 40 százalékát meghaladó) egészségügyi kiadással szembesülnek. A különböző társadalmi-gazdasági csoportok egészségügyi ellátáshoz való hozzáférése pedig olyan mértékig egyenlőtlen, hogy áthidalhatatlan szakadék tátong az alsó és a felső társadalmi rétegek egészségi állapota között – és nyilván nem az utóbbiak kárára.

A rendszerhibák között említi az anyag, hogy az ágazat strukturális alulfinanszírozottsága hatékonysági problémákkal párosul: hiába történtek például erőfeszítések az indokolatlan kórházi bennfekvések visszaszorítására, az egészségügyi ellátás még mindig erősen kórházközpontú: 2015-ben a magyar betegek átlagosan 9,5 napot töltöttek kórházban, ami az egyik leghosszabb időszaknak számít az EU-n belül.

Szintén rendszerszintű gond a dokumentum szerint az egyorvosos háziorvosi praxisok túlsúlya az alapellátásban, amit tovább tetéz a háziorvosok gyenge kapuőri szerepe, és az ösztönzés hiánya arra, hogy kórházon kívül nyújtsanak befejezett ellátást.

„Az egészségügyi dolgozók folytatódó kivándorlása, illetve a magánszférába való áttérése akadályozni fogja az ellátáshoz való hozzáférést a közfinanszírozott intézményekben" – fest a jelennél is borúsabb jövőképet a jelentés, megfejelve az egészet a hiányzó, illetve majdnem nyugdíjaskorú háziorvosok problematikájával. A 2015-ös adatok szerint ugyanis a háziorvosok csaknem fele 60 év feletti, így az ő visszavonulásuk néhány éven belül még tovább rontja a hozzáférést az alapellátáshoz. Bár a jelentés szerint az elmúlt években történtek sikeres erőfeszítések az alapellátásban dolgozó szakemberek megtartására, munkafeltételeik és fizetésük javítására, a térségek közötti különbségeket figyelembe vevő stratégia kidolgozása még mindig várat magára.

További részletek a cikkben.