Attól még lehetek jó orvos, hogy meleg vagyok?

A szexuális kisebbségekhez tartozó orvosoknak és orvoshallgatóknak rengeteg nehézséggel kell szembenézniük. Félnek, hogy szexuális beállítottságuk miatt  kollégáik és betegeik megkérdőjelezik szakértelmüket. A diszkrimináció és a homofóbia miatt jobban ki vannak téve a stressz okozta testi-lelki problémáknak, a kiégés és a pályaelhagyás kockázata is nagyobb náluk. Mivel Magyarországon melegként nem házasodhatnak és nem vállalhatnak gyereket, többen fontolgatják, hogy inkább külföldön folytatják pályafutásukat - olvasható az abcug.hu-n.

Könnyű belátni, miért fontos kérdés az orvosok mentális egészsége: a stressz és a szorongás negatívan hat a munkájukra, romolhat a betegellátás minősége, megnőhet a műhibák kockázata. Különösen igaz ez a szexuális kisebbségekhez tartozó gyógyítókra és orvostanhallgatókra, akik a diszkrimináció, az izoláció és a homofóbia miatt még inkább ki vannak téve a többletstresszből fakadó testi-lelki problémáknak.

Attól még, hogy meleg vagyok, lehetek jó orvos?

Mégis az LMBTQ (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer) orvosok és orvostanhallgatók helyzetével kevés tudományos kutatás foglalkozik, miközben például az Egyesült Államokban az LMBTQ személyek egészségügyi ellátása már az 1980-as években megjelent a közbeszédben. Az egyik orvosegyetem PhD-ösztöndíjas kutatója, Szél Zsuzsanna 2015 környékén kezdett el foglalkozni a témával. Akkoriban működött egy önsegítő LMBTQ diákkör az egyetemen. Az ehhez hasonló alulrólszerveződő kezdeményezéseknek külföldön nagy hagyománya van, sőt, az Egyesült Államokban arra is van példa, hogy az egyetemeken LMBTQ orvosok mentorálják a hallgatókat. 

A diákkör egyik központi kérdése az volt, hogy melegként hogyan érvényesülhetnek az orvosi pályán. Ez komoly dilemmát jelent az LMBTQ hallgatók számára, mert attól tartanak, hogy szexuális beállítottságuk miatt a kollégáik és a betegek megkérdőjelezik szakértelmüket. 

Egy Kanadában készült 1998-as felmérésben a megkérdezettek 12 százaléka utasította volna el az orvos alkalmatlanságára és a szexuális zaklatástól való félelemre hivatkozva, hogy LMBTQ orvos lássa el.

Nem véletlen, hogy külföldi statisztikák szerint az LMBTQ hallgatók körében gyakoribb a lemorzsolódás és a pályaelhagyás, amit azzal magyaráznak, hogy nem látnak maguk előtt példaképeket, környezetüktől nem kapnak elég támogatást, ezért nehezebben küzdenek meg  az egyetemi évek kihívásaival. Ezért gondolta úgy Szél Zsuzsanna, hogy érdemes lenne egy tudományos kutatás keretében megvizsgálni a problémát.

A kisebbségi orvosoknak rosszabb az egészsége

A kutatás több fordulóból állt, a legutolsó foglalkozott a kisebbségi orvosok és orvoshallgatók mentális állapotát befolyásoló tényezőkkel. Ebben nem csak a szexuális kisebbségek vette részt, hanem etnikai, vallási csoportok is. A különböző kisebbségek mind társadalmi, mind orvosszakmai szempontból nagyon hasonló problémákkal küzdenek. Az LMBTQ orvosoknál is megjelenik az üvegplafon jelenség, vagyis bizonyos szakmákat, pozíciókat nem tölthetnek be az átlagostól eltérő szexuális orientációjú orvosok, ami további stresszforrást jelenthet számukra.

Egyes kutatások szerint a kisebbségi orvosok ellenállóbbak a mentális problémákkal – például a kiégéssel – szemben, míg más felmérések ennek ellenkezőjét állítják. Szél Zsuzsanna kutatása inkább az utóbbi álláspontot támasztja alá: a kisebbségi orvoshallgatók körében szignifikánsan magasabb volt a kiégés kockázata és az észlelt stressz szintje. Nem kisebbségi társaikhoz képest negatívabban ítélték meg saját egészségügyi állapotukat, és az alkohol- és drogfogyasztás is gyakoribb volt náluk. 

530 hallgató vett részt a vizsgálatban, 29 százalékuk vallotta magát valamilyen etnikai, szexuális vagy vallási kisebbséghez tartozónak. Külön-külön hasonló arányban, mint ahogyan a magyar társadalom egészében megjelennek, ami Szél Zsuzsanna szerint azért jó hír, mert azt mutathatja, hogy a kisebbségek megfelelő számban képviseltetik magukat az orvosképzésben. Az esélyegyenlőségen túl ez azért fontos, mert a külföldi tapasztalatok azt mutatják, hogy a kisebbségi orvosok szívesebben vállalnak munkát elmaradottabb területeken, másrészt  hatékonyabb az orvos-beteg együttműködés, ha mindketten valamilyen kisebbséghez tartoznak. 

A Háttér Társaság 2015-ös kutatása alapján a magyar egészségügyben gyakran tapasztalnak hátrányos megkülönböztetést azok a betegek, akik nyíltan vállalják másságukat: őket hibáztatják betegségük miatt, oda nem illő kérdéseket tesznek fel nekik az orvosok vagy nem engedik be partnerüket a vizsgálatokra. A diszkrimináció arra sarkallhatja a betegeket, hogy eltitkolják szexuális orientációjukat az orvosok előtt, ami hatással lehet az ellátás minőségére is.

“Van egyfajta interkulturalitás az orvoslásban. Nem csak a roma, hanem az LMBTQ páciensek esetében is fontos, hogyan kommunikál az orvos. Sokszor nem nyílt diszkriminációról van szó, hanem olyan szofisztikált nyelvi megfogalmazásról, ami az orvosnak nem tűnik fel, de a betegnek rosszul esik.”

Ugyanakkor a praktizáló orvosok megjegyezték, hogy a kommunikációs tantárgyak szerintük túlságosan a képzés elején kapnak helyet, amikor a hallgatók még nem is találkoznak húsvér betegekkel.

Az orvosokkal készült felmérésben feltűnően alacsony volt a szexuális kisebbséghez tartozók aránya. (Kevesebben is válaszoltak, csak 269-en.) A kutató csak találgat, hogy mi lehet ennek az oka. Az egyik magyarázat az lehet, hogy a meleg hallgatók nagy arányban mennek külföldre dolgozni. A személyes beszélgetéseken ugyanis azt tapasztalta, hogy a megkérdezett rezidensek és hallgatók szinte mindegyike külföldön képzeli a jövőjét. Nem azért, mert például a munkahelyükön hátrányos megkülönböztetés érné őket szexuális beállítottságuk miatt, hanem mert szeretnének családot alapítani, házasodni, és Magyarországon erre nincs lehetőségük legális keretek között. Mivel nem reprezentatív mintával dolgozott, további kutatásokra lenne szükség ahhoz, hogy kiderüljön, mennyire általános ez a jelenség. Elképzelhető, hogy azért jutott erre az eredményekre, mert eleve olyanok jelentkeztek a kutatásba, akiket jobban foglalkoztat a külföldi munkavállalás gondolata. 

A kutatás egyik kérdése úgy hangzott, hogy “függetlenül attól, hogy Ön éppen dolgozik vagy sem, kérem, mondja meg egy 1-től 10-ig terjedő skálán, hogy mennyire érezné kényelmesen magát, ha egyik munkahelyi kollégája az alábbi csoportok valamelyikéhez tartozna?” (Az 1 azt jelentette, hogy teljes mértékben kényelmetlenül, a 10 pedig értelemszerűen, hogy kényelmesen.)

Meglepő módon a muszlimok elutasítottsága volt a legmagasabb, még transzneműeket is jobban elfogadták volna kollégájuknak a hallgatók: 53 és 61 százalékuknak semmi baja nem lenne egy meleg vagy transz orvossal, ugyanez az arány a muszlimok és a romák esetében 45-49 százalék volt. Ez főleg annak fényében érdekes, hogy az arab országokból sokan jönnek Magyarországon tanulni, és arab származású orvosokat is szép számmal találni a hazai egészségügyben. Ugyanakkor az Eurobarométer 2015-ös felmérése alapján az orvoshallgatók a magyar átlagnál még mindig elfogadóbbak voltak a kisebbségekkel szemben.