Az egyik legnagyobb tabu ma: ha a férfiaknak fáj

A férfigyász egyik alapvető jellemzője, hogy az érintett környezete, tágabb értelemben maga a társadalom is nehezen ismeri fel, gyakran akaratlanul is átnéz rajta. Rosszul kódolt megküzdési stratégia, hogy a férfit racionalitás, a nőt érzelmek jellemzik. Hogy a férfinak magának kell megoldania lélektani problémáit, a nő „legálisan" kér segítséget, s ezért a környezet megértést és hálát mutat. A női és férfiszerepeket alapvetően két faktor: a velünk született tényezők, illetve a társadalmi normák alakítják – írja a HVG Extrában megjelent írás nyomán a hvg.hu portálja.

A nők és férfiak eltérő lelki folyamatait ezért – valószínűleg tévesen – elsősorban szocializációs, a neveltetésben gyökeredző mechanizmusokkal magyarázza a pszichológia tudománya. A gyász esetében is hasonló helyzettel van dolgunk. A női és férfigyász közötti különbségeket elsősorban szocializációs és társadalmi értékrendi tényezőkkel magyarázzuk.

A láthatatlan gyász klasszikus példája a magzat – abortusz miatt bekövetkező – elvesztésének feldolgozása. A szakirodalom és az érintett intézmények szinte kizárólag az anya nehéz helyzetével foglalkoznak. Pszichológusi tapasztalataim szerint azonban a férfiak sokszor nehezebb helyzetben vannak, mint maguk az anyák. Hogyan lehetséges ez? Egyrészt előfordulhat, hogy az abortuszról a döntést az anyák sokszor „az anya jogán", a férfi bevonása nélkül vagy akarata ellenére hozzák meg. Az apák maguk is elsődleges döntéshozónak tekintik az anyát, és véleményükkel nem akarják tovább nehezíteni a szeretett személy helyzetét. A férfiak számára tehát a legfontosabb lélektani kapaszkodó, a helyzet feletti kontroll érzése hiányzik. Így, bár az anya az elsődleges elszenvedő, a „folyosón várakozó apa" lélektani terhe veszélyesen nagy lehet.