Az ellátás legyen közösségi

Magyarország 1998-ban kötelezettséget vállalt arra, hogy 2010-ig megszünteti az értelmi fogyatékosok számára létrehozott tömegintézeteket, és helyette kisebb létszámú, maximum ötven főt ellátó lakóotthonokat hoz létre, valamint 2–3 fős lakásokban biztosítja az elhelyezést. Ez a kötelezettségvállalás elvileg érinti Darvastón a Fővárosi Önkormányzat Foglalkoztató Intézetét, a 279 lakójával – írja a Napló – online.

A döntés megvalósítási esélyeiről, szakmai indokoltságáról az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának tanszékvezetője, dr. Zászkaliczky Péter elmondta, értelmi fogyatékos embereket ellátó nagy létszámú intézetek az egész világon a 19. század közepe táján jöttek létre, amikor elkezdődött a fogyatékos emberek intézményes ellátása. Kifejtette, ezek az emberek addig családi, lakóhelyi közösségekben éltek, az akkori szakmai koncepció alapján a kezdeti cél nem a kirekesztés, hanem a gondoskodás volt, egyfajta védett, biztonságos világ teremtése.

Németországban ma is léteznek hatalmas egyházi intézetek, ahol akár több ezer fogyatékos ember él – igaz, nem a magyarországi körülmények között. Ezek az intézetek is annak a szakmai koncepciónak az alapján jöttek létre, amely szerint ki kell emelni ezeket az embereket a számukra veszélyes közegből, amelybe úgysem képesek beilleszkedni.

Magyarországon a II. világháború után, amikor a vidéki kastélyok államosítása zajlik, a szociális szakma elkéri az akkori vezetőktől ezeket az épületeket, így születnek meg a máig jellemző fogyatékosintézmények. Az elkülönítés paradigmájába ezek az intézetek jól bele is illettek. A 20. század Ž60-as, Ž70-es éveiben a nyugati társadalmak polgárosodása eljut odáig, hogy felmerül, a rászorulóknak biztosított szolgáltatásoknak nem kell feltétlenül szegregációval együtt járniuk. Az elkülönítés paradigmáját ekkor kezdi felváltani az az elv, hogy adjunk meg minden szükséges gondoskodást, de ne úgy, hogy ezért cserébe szakítsuk ki az ellátottat a saját közegéből. Ne speciális szolgáltatást nyújtsunk, hanem bővítsük ki a többségi szolgáltatást annyira, hogy azt mindenki használhassa.

Legyen a tömegközlekedési eszköz olyan, hogy arra fel lehessen szállni kerekes székkel is bárkinek. Ne legyenek tehát nagy intézetek, hanem legyenek lakóotthonok a települések olyan normális utcáiban, ahol más emberek házai is állnak. A mostani koncepció is erről kapta a nevét, ezért is hívják közösségi alapú szolgáltatások fejlesztésének.

Zászkaliczky Péter kitért arra is, hogy most egy olyan időszakot élünk meg, amelyben az integrációval, a társadalom sok-sok gyenge csoportjával szemben az erősödő elutasítás a jellemző. A magyar társadalom két irányba gettósodik: a felső tízezerhez tartozók magukra zárják elkülönített lakóparkjaik kapuit, az alsóbb rétegek pedig a nagyvárosokban is szociális szigetekbe tömörülnek. De egy társadalom mentális állapotára hatni kell, az változik – tette hozzá Zászkaliczky. Az elutasítás indoka sok esetben az ismeretlenség, az elkülönítés önmagában is az elutasítás irányába hat.

Ha nincs lehetőségünk arra, hogy természetes körülmények között, a mindennapi életben találkozzunk fogyatékos emberekkel, akkor honnan tanuljuk meg, hogy ők egyáltalán nem veszélyesek, hogy értékeik vannak, ugyanolyan emberi viszonyrendszerben élnek, mint bármelyikünk – folytatta az ELTE Gyógypedagógiai Karának tanszékvezetője. Az anyagi vonatkozásokról elmondta, egy rendszer átalakítása mindig pénzbe kerül, de az ezt követő fenntartás már nem drágább a jelenleginél – ezt igazolják a nyugat-európai példák is. A kitagolódás egyébként már a rendszerváltozás után elkezdődött, megjelentek a lakóotthonok mint integrált lakóformák, erre megteremtették a törvényi és a finanszírozási lehetőséget is. Nagyon erős volt viszont az intézeti lobbi, elérték, hogy továbbra is lehessen pénzt fektetni a nagy intézetek humanizálásába is.

Ennek ellenére – az általános gazdasági válság hatására is – a nagy intézetek mostanra elszegényedtek, sok helyen a mindennapos megélhetésük is veszélybe került. Minden európai uniós ország aláírta a fogyatékosok jogegyenlőségéről szóló ENSZ-egyezményt – Magyarország 2007-ben elsőként a világon. Ez kimondja, a fogyatékos embernek és családjának joga van hozzá, hogy a lakókörnyezetében, integráltan, közösségi alapú formában szervezzék meg neki mindazt, amire a sajátos igényei miatt szüksége van – zárta a beszélgetést dr. Zászkaliczky Péter.

A magyar kormány tavaly novemberi határozatában fogadta el az úgynevezett kiváltási stratégiát, abban költségvetési forrás hiányára hivatkozva harmincéves folyamatban vállalta a nagy intézmények kiváltását, ami túlságosan hosszú idő. Ezt követően a legnagyobb ellátási forma maximum ötvenfős lehet. A tudományos és a kutatói szakma az ötvenfős felső határ ellen is tiltakozott, hiszen nem jellemző a társadalomra, hogy ilyen létszámban élnének együtt az emberek.