Az ellopott ország – hogyan juttassuk vissza jogos tulajdonosának?

Ha jövőre sikerül megszabadulnunk Orbán Viktor rendszerétől, mit kezdjünk az erkölcsi és anyagi csődtömeggel, amelyet az maga után hagy majd több mint másfél évtized rablógazdálkodása után? – teszi fel a kérdést Lányi András. Az író, filozófus nem marad adós a válaszokkal sem: alább közölt monstre dolgozatában kilenc fejezetben mutatja be a Válasz Online-on, hol állunk most és milyen sürgős tennivalóink lennének – gazdaságtól oktatás- és egészségügyön át a jogállam helyreállításáig.

Az egészségügyi reform kulcskérdéseiről szólva a szerző azt írta, "az orvostudomány fejlődésének hála a gyógyítás, illetve az élet meghosszabbításának lehetőségei ma beláthatatlanok, a gyógyítás költségei pedig finanszírozhatatlanok. Mekkora áldozatot hajlandó hozni a társadalom egészségének helyreállítása érdekében, és minek a rovására teszi ezt? Kiknek a gyógyulását nem lehet vagy nem akarjuk közpénzből finanszírozni?

Magyarországon a válasz a politikai döntéshozók és az orvoselit hallgatólagos egyetértése mellett az egészségügy kettészakadása lett. A társadalombiztosítási alapon működő közegészségügy fenntartására a költségvetés európai összehasonlításban kirívóan keveset költ.  Így az egészségügyi kiadások szokatlanul magas hányadát – kb. egyharmadát – fordítják az állam polgárai piaci alapon működő magánvállalkozások szolgáltatásaira. Mármint azok, akik ezt megengedhetik maguknak.

A két szektor között a különbség egyre látványosabb. A gyógyító szakmákban a magasabb európai jövedelmek szívóhatása jelentős elvándorlást eredményezett; az itthon maradtak közül sokan részben vagy teljes egészében a jól fizető magánszektorban helyezkednek el. A forráshiánnyal, szakemberhiánnyal, hiányos felszereltséggel küzdő állami egészségügyben így a várakozási idő és a zsúfoltság növekszik, a gyógyulási esélyek egyre rosszabbak. A botrányos helyzetek mindennaposak, a szolgáltatások egyre nehezebben elérhetők. A hálapénz-rendszert ugyan senki sem kívánja vissza, de tény, hogy ameddig működött, a betegek a pénzükért olcsóbban és jobb eséllyel jutottak elfogadható ellátáshoz.

A súlyos orvoshiányon a teljesítményarányos anyagi ösztönzés bevezetése segítene a társadalombiztosítási egészségügy területén. Haza kellene hozni a külföldre távozott szakembereket: az MTA Lendület Programjához hasonló pályázat ösztönözhetné őket, hogy a külföldön elsajátított tudást itthon hasznosítsák, biztosítva számukra az ehhez kellő feltételeket, az önállóságot és a technikai eszközöket.

Évtizedek elmaradt fejlesztéseit nem lehet pótolni egyik évről a másikra, azonban a gyógyító szakmák önbecsülése és a betegek bizalma idővel helyreállítható, ha a kormányzat gondosan megválasztott célterületeken évről évre új, sikeres programokat indít. Ehhez önmagában nem elegendő a rendelkezésre álló anyagi források jelentős növelése: a többletet célzottan a jobb működést ösztönző támogatási formák és szervezeti megoldások bevezetésére kell fordítani. Az ellátás javulását eredményezheti a betegutak átláthatóbb szervezése, a sikeres gyógyító tevékenyéggel kapcsolatos információk nyilvánossága, valamint a minőségbiztosítás rendszerének tökéletesítése.

A rendszer megújítása alulról felfelé történhetne, az alapellátás megerősítéséből kiindulva. Kerüljön minél több gyógyító szolgáltatás a háziorvosi ellátásba!

A terület vonzerejét ez legalább annyival növelné, mint a praxisok és praxisközösségek jövedelmének növelése. Kiemelt – utazási, lakhatási stb. – támogatásokkal azt is elérhetőnek véljük, hogy a városokból ingázó szakemberek lássák el a jelenleg ellátatlan vidéki körzeteket.

Visszaállítanánk a szabad intézmény- és orvosválasztást, mindenekelőtt a szülészeti és nőgyógyászati ellátásban! A családok az orvos személyében egy csapatot válasszanak, melynek tagjai (orvosok, szülésznők, újszülöttgyógyász, dietetikus) végigkísérik a várandósságot.

Mindenki egyetért abban, hogy a betegség-megelőzés az a terület, ahol a legkisebb ráfordítással a legjobb eredményt lehet elérni. Ha az egészségtelen táplálkozás, az urbanizációs ártalmak, az alkoholizmus, a dohányzás, a kábítószerek, az elégtelen testmozgás áldozatai nem terhelnék, vagy csak kisebb mértékben terhelnék a rendszert, a fordulat szinte „ingyen” bekövetkezne. Mégis, miért nem történik semmi ezen a téren? Mindenekelőtt azért, mert a szükséges intézkedések egy része valójában nagyon is sokba kerülne (csak nem az egészségügyi kasszának). A mélyszegénységben élők, a sérült családból, bántalmazó környezetből vagy éppen állami gondozásból kikerülő fiatalok önpusztító életformáján nem felvilágosító kampányokkal vagy elvonókúrával lehet segíteni, kizárólag átfogó társadalompolitikai programmal, ezen belül oktatásügyi reformmal, a segítő szakmák jelenlétének és munkájuk hatékonyságának megsokszorozásával, munkahelyteremtéssel stb. Más tennivalók pedig, mint például az egészséges táplálék előállításának támogatása és az egészségre károk termékek forgalmazásának a mostaninál szigorúbb szankcionálása, üzleti érdeket sértenek, ezért nem kerül rájuk sor, csak beszélünk róluk". A további fejezetek a teljes írásban