Az őrültek kastélyában kezdett a híres orvos

Alois Alzheimer szülei tanítása szerint élt és dolgozott egész életén keresztül, főleg az agykéreg kóros elváltozása érdekelte. Ma 103 éve, 1915. december 19-én hunyt el - írja a Múltkor.hu cikke nyomán a 24.hu.

Alzheimert gyermekkorától vonzotta a tudomány, orvosi diplomájának megszerzése után, 1888-ban 24 esztendősen lett a frankfurti elmegyógyintézet orvosa. Szüleitől azt tanulta, hogy az erőseknek mindig segíteniük kell a gyöngéken, s egész életét ez az elv határozta meg. Az intézményben akkoriban forradalmian újnak számító módszerekkel kísérleteztek: bezárták ugyan a pácienseket, de segíteni próbáltak rajtuk, az iszákosokat munkaterápiára fogták, a mániákusokat fürdővel kúrálták, a betegek állandó orvosi felügyelet alatt álltak.

A fiatal orvos napi munkája mellett az idegrendszer patológiáját, főként az agykéreg kóros elváltozásainak anatómiáját tanulmányozza az elhunyt betegeken. Az elmegyógyintézetbe – amit sokan csak az őrültek kastélyaként emlegettek – 1901-ben vettek fel egy Auguste D-nek nevezett 51 éves asszonyt, akinek esetleírása nyomán megszületett az „Alzheimer-kór” kifejezés. A nő rövidtávú memóriapanaszokkal küzdött, Alzheimer 1906-os haláláig tanúja volt tünetei súlyosbodásának, magasabb szintű mentális funkciói leépülésének, miközben járása, reflexe, szívműködése és anyagcseréje is normálisnak mutatkoztak. Amikor felboncolta az agyát lágyulást, meszesedést várt, de ezeknek nyomát sem találta. Megfigyelt viszont három rendellenességet:

az agykéreg jóval vékonyabb volt a normálisnál;

az idegsejtekben különös anyagcseretermék rakódott le;

az idegsejtek nyúlványai, a neurofibrillák túlélték a sejtek pusztulását.

Megfigyeléseit még 1906-ban ismertette egy ideggyógyász-kongresszuson, ám akkor még senki nem sejtette, hogy egy új népbetegséggel találkoztak. Csak később, az esetek szaporodásával nevezték el a tünetegyüttest Alzheimer-kórnak.

További részletek a cikkben.