Az SBO szisztéma idegen a magyar egészségügytől

Ez év elejétől dr. Lemle Zoltán belgyógyász, kardiológus, oxiológus vezeti a Zala Megyei Szent Rafael Kórház Sürgősségi Betegellátó Osztályát (SBO). Pályájáról és az osztály munkájáról beszélgetett vele a zaol.hu.

– Én ugyan nem mentettem életeket Afrikában, mint Albert Schweitzer, de a gyógyítás iránti lelkesedésben igyekeztem követni példaképemet – mondja dr. Lemle Zoltán, aki a szívsebészet indulásakor került a Zala Megyei Kórház kardiológiájára, korábbi tanára, dr. Mezey Béla hívására. Mindig a „sűrűjében” forgott. A kardiológián tíz évet töltött a legsúlyosabb betegekkel foglalkozva, s ekkoriban részmunkaidőben a mentőknél is teljesített négy évet. Következő állomásként a szívsebészeti intenzívre hívták, ott ismerkedett meg feleségével, dr. Beledi Ágnessel, akivel azóta két gyermeket neveltek fel. Amint elindult a sürgősségi, bekapcsolódott az ottani munkába is. Tavaly az oxiológiai szakvizsgát is megszerezte, s január 1-jétől ő vezeti az osztályt.

Kinevezése egybeesett a honi sürgősségi osztályok életét átfogalmazó új törvény hatálybalépésével.

– Szerencsére nálunk az új követelmények egy része már korábban beépült a működésbe, de a sürgősségi így is forrongó terület a magyar egészségügyben, s még jó ideig az is marad – reagál. S hogy miért? Túl a munkaerő- és forráshiányon, illetve azon a tényen, hogy az SBO-kat a legtöbb helyen nem célirányosan a feladathoz szabva alakították ki, a működési modell sem ideális. A közel húsz éve bevezetett szisztéma idegen a magyar egészségügytől.

A helyzet megértéséhez tennünk kell egy kis kitérőt. A sürgősségi osztályok berkeiben két alapvető modell ismert a világban, az európai és az angolszász. Az európai erős, felkészült alapellátó rendszert, továbbá jól felszerelt mentőszolgálatot feltételez, ami lényegében a beteghez viszi az intenzív osztályt. A diagnózis gyakorlatilag már „útközben” megszületik, s a kórházba érkező beteget célzottan, a bajának megfelelő osztályra viszik. Ebben a felállásban minden osztály elvégzi a maga sürgősségi ellátását. Korábban a hazai kórházak is így működtek. A másik, az angolszász modell merőben más alapokon nyugszik. Ezekben az országokban sem a háziorvosi rendszert, sem a mentést nem fejlesztették európai szintre, hanem a „lapátold fel, és fuss!” logikát követve arra törekszenek, hogy mielőbb eljuttassák a beteget egy magas szinten felszerelt kórházba. Az viszi, aki a leghamarabb ér oda, legyen az tűzoltó, rendőr vagy mentőtechnikus.

– A magyar rendszer a kettőt vegyíti – folytatja a magyarázatot dr. Lemle Zoltán. – Az angolszász modellből átvettük a központi, egykapus SBO-t, ám működik mellette a háziorvosi és a mentőszolgálat, valamint a háziorvosi ügyelet is. Ez a megoldás drágább és nehézkesebb, jócskán akad benne párhuzamosság. Mire hozzánk kerül a beteg, már több orvos vizsgálta, diagnosztizálta, ez olyan duplicitás, amit félő, hogy a mi forráshiányos egészségügyünk nem lesz képes sokáig fenntartani. Valószínűleg éppen emiatt tett lépéseket a kormány is az SBO-k átformálására. A teljes cikk itt olvasható