A bajai konduktív pedagógiai gyakorlatot szeretné meghonosítani Brent Page professzor.
A kanadai Vancouver térségében dolgozó szakemberrel tegnap egyeztettek a Bajai Szent Rókus Kórházban, a program 2012-ben indulhat. A 3 milliós kanadai térségben 300 beteget 10 konduktorral ellátó szervezet vezetője a kórházi ellátásba szeretné integrálni a szolgáltatást. Ott ugyanis az orvos nem küldi konduktorhoz a beteget.
Csubákné Besesek Andrea konduktor korábban már tartott képzéseket Kanadában, ez keltette fel az érdeklődést. Most elmondta: Baján az agyvérzés után egy-két nappal kezdik a konduktív pedagógiát, a korai kezdés az újdonság. A cél a központi idegrendszeri sérült embereknél a kiesett funkciók újratanítása. Kanadában jó esetben 8 hét elteltével találkozik konduktorral a beteg.
Dr. Tóth Gábor, főigazgató főorvos hangsúlyozta: példaértékű, hogy agyvérzés után a terápiával együtt a konduktív terápia is elindul. Ennek is szerepe van abban, hogy létrejöhet a stroke-centrum az intézményben.