Szakértők szerint évtizedekkel vagyunk elmaradva a korábbi felfedezések ütemétől.
Az antibiotikumok túlzott használata következtében a gyógyszereknek ellenálló baktériumok jelentek meg, ami fokozott kockázatot jelent – figyelmeztet az Országos Tisztifőorvosi Hivatal. A gyógyszerkutatók és a természet versenyt futnak e terepen, s egyelőre úgy tűnik, hogy orrhosszal az alkalmazkodó baktériumok vezetnek. Ennek pedig a fő oka, hogy túl gyakran túl sok antibiotikumot kapkodunk be.További gond, hogy a gyógyszer szedését sokan a teljes kúra vége előtt abbahagyják, netán az esetleges maradékkal egy másik betegséget próbálnak meg házilag gyógyítani – írja a Szabad Föld – online.
Egy felmérés szerint Európában a népesség mindössze 40%-a tudja, hogy mire is való az antibiotikum. A lakosság 18 %-a nincs tisztában azzal, hogy e készítmények hatástalanok az olyan, vírusok által okozott fertőzésekben, mint a nátha vagy az influenza.
Annak ellenére, hogy napjainkban is számos új készítmény kifejlesztésén kísérleteznek, szakértők szerint évtizedekkel vagyunk elmaradva a korábbi felfedezések ütemétől. Ennél is aggasztóbb, hogy bizonyos újonnan megjelent, súlyos, esetleg halált is okozó fertőzéseket előidéző baktériumok sokszor már a legerősebb rendelkezésre álló antibiotikumokra sem reagálnak.