Bizalmatlanság a szervdonációban

Szervdonorrá vált halottak hozzátartozóit keresték fel szakemberek egy felmérés során. Többek között arról kérdezték őket: miként vélekedtek a transzplantációról, hogyan tudták feldolgozni hozzátartozójuk halálát, valamint segített-e ebben, hogy a szervátültetéssel hozzájárulhattak mások megmentéséhez.

A felmérésből kiderült, sokan közülük nincsenek tisztában a szervátültetés hasznosságával, s nem bíznak az orvosi ellátásban. A válaszadók 40 százaléka kételkedik abban, hogy megfelelően történt-e rokonuknál az agyhalál megállapítása. Több mint 25 százalékuk nem biztos abban, hogy az orvosok mindent megtettek a beteg megmentéséért. Csaknem 25 százalékuk pedig eleve kétségbe vonja a transzplantáció hasznosságát. Pedig a megkérdezettek mindannyian olyan családtagok, akik nem tiltakoztak az ellen, hogy elhunyt szerettük szerveit transzplantációhoz használják fel.

A bizalmatlanság aránya jóval magasabb lehet azoknál, akik nem engedték a szervadományozást.

Magyarországon egyébként a feltételes beleegyezés elve érvényesül, ami azt jelenti, hogy aki életében nem tett tiltó nyilatkozatot, annak halála esetén felhasználhatják a szerveit átültetésre. Noha a felnőtteknél nem kell megkérdezni a rokonokat, hazánkban az a gyakorlat, hogy ha tiltakoznak, akkor az orvosok lemondanak a szervek kivételéről. - Meg kell értetni a hozzátartozókkal az agyhalál állapotát, ez a kulcsa annak, hogy elfogadják: rokonuk szerveit átültetésre használják fel – hangsúlyozta Smudla Anikó, a Semmelweis Egyetem Transzplantáció és Sebészeti Klinikájának aneszteziológusa, a felmérés egyik készítője.

Mint mondta: a többség nehezen fogadja el, hogy az agyhalál visszafordíthatatlan, azaz hozzátartozójuk valójában már nem él, noha keringését és légzését gépek segítségével fenntartják. Ilyenkor nagyon fontos a tudatos és közérthető kommunikáció. Hozzátette: a felmérés alatt megfigyelték, hogy azok sokkal nehezebben dolgozzák fel szerettük elvesztését, akik kételkednek a szervátültetés hasznosságában és az orvosi ellátás szakszerűségében.

Smudla Anikó közölte, a kommunikációs problémákért nem okolhatók az orvosok, többségük mindent megtesz, hogy megértesse a rokonokkal a transzplantáció fontosságát. Ez azonban időigényes folyamat, miközben a kollégák sajnos rendkívül leterheltek. De Smudla Anikó szerint is lehetne javítani a helyzeten, például azzal, hogy az egyetemi tananyagban hangsúlyosabb szerepet kapna a kommunikáció, s azt az egyetemi évek végén, nem pedig az elején oktatnák.

Jelenleg is tanfolyamon oktatják az agyhalál-megállapítás és a donorgondozás részeként a családdal folytatott kommunikációt, ahol az orvosok többek között szerepjátékokkal gyakorolhatják az információátadás módját, itt a leggyakoribb kommunikációs hibákra rávilágíthatunk. Ezen a tanfolyamon évente csak százhúszan-száznegyvenen vesznek részt.