Boldogságfölde - kezeletlen lelki betegségek

„A lelki egészségnek két kritériuma van: képesség a munkára és képesség a szeretetre" – mondta egykor a mai napig legalább annyi hívet, mint kritikust magának tudó Sigmund Freud neurológus és pszichiáter, a pszichoanalitikus iskola megalapítója. Legyen azonban bármilyen kétes is a megítélése, munkásságának elvitathatatlan érdeme maga a pszichoanalízis, amely felülírta és forradalmasította a 20. századig uralkodó hatású, többnyire barbár és fájdalmas kezelési módokat súlyos pszichiátriai betegeknél. Freud módszerének lényege a mélylélektani vizsgálat, amely a lelki zavarokat az úgynevezett tudat alatti okok feltárásával igyekszik gyógyítani - írja  a magyarhirlap.hu.

Az apropó, amiért a téma aktualitást nyert, a Magyar Pszichiátriai Társaság éves vándorgyűlése, ahol több ijesztő statisztika látott napvilágot, többek között az is, hogy rohamtempóban emelkedik a pszichiátriai zavarok gyakorisága: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint 1990 és 2013 között a depresszió előfordulása több mint ötven százalékkal nőtt világszerte, itthon pedig a betegség a tartós munkaképesség-csökkenés harmadik leggyakoribb oka, de a szervezet prognózisa szerint 2030-ra világszerte az első helyre ugrik majd. Nem csak a depresszió terjed járványszerűen, modern társadalmainkban rengetegen küzdenek a legkülönfélébb mentális zavarokkal, amelyek sokszor kezeletlenek maradnak. De ne álljunk meg itt, nézzük például az itthon sokszor ellenpéldaként állított „boldogságföldét", az Egyesült Államokat, ahol egy átfogó amerikai kutatás kimutatta: az ott dolgozó orvosok ötvennégy százaléka szenved az úgynevezett „burn out" szindrómától, vagyis a munkájában motiválatlannak, kiégettnek érzi magát. Ide tartozik az a negyvenhét országban, százhetvenezer orvostanhallgató körében elvégzett kutatás is, amelynek eredménye szerint az orvosi pálya a depresszió minden mástól független, erős rizikófaktora.

A betegségek rohamos terjedését előidézi, hogy az emberek egy része magát a pszichiátriát, a pszichoterápia szükségességét még mindig úri huncutságnak tartja, elbagatellizálva annak és számos pszichiátriai kórképnek az igen nagy jelentőségét. Holott ha például a depresszió legáltalánosabb meghatározását nézzük, olyan állapotról van szó, amelyben az élet sivárnak, terhei nyomasztónak, megoldhatatlannak tűnnek. Olyan érzelmi zavar, amely során lelassul a gondolkodás és jelentősen csökken az aktivitás.

„Borzalmas. Minden egyes nap harcolnod kell a szorongással, a szenvedéssel, és alapvető dolgokra is nehezen vagy képes. Semmiben nem találsz örömöt, folyamatosan szar a kedved, és akárhogy próbálkozol, nem tudsz ezen változtatni. A legrosszabb pedig, hogy a környezeted jobb esetben lustának, rosszabb esetben bolondnak könyvel el" – írta le nagyon plasztikus beszámolójában egy a betegséggel küzdő blogger.

Nemcsak a depresszió, minden mentális betegség vagy zavar kezeletlenül az életminőség jelentős romlásához vezet, kimenetelét tekintve pedig egy esetben sem kizárt a tragikus végkifejlet. Nem utolsósorban jelentősen növelik a társbetegségek kockázatát is. Ezek alapján pedig ki állíthatja azt felelősséggel, hogy lelki és mentális egészségünk fenntartása és gondozása nem legalább annyira fontos és meghatározó, mint fizikai jóllétünk?

A jó hír talán az, hogy a tizenöt–húsz évvel ezelőtti közgondolkodáshoz képest mára az átlag magyar emberek másik, kevésbé szkeptikus felénél nehézkesen, de pozitív irányba mozdult a szakma megítélése: a pszichiátria már egyre kevésbé tűnik „kuruzslásnak", egyre többen veszik igénybe a korszerű terápia nyújtotta lehetőségeket, s ehhez egyre több intézmény is biztosítja a minimális feltételeket. Üdítő tény, hogy az alapellátási modellprogramban szervezett háziorvosi csapatokban a gyógytornász és a dietetikus mellett pszichológus is helyet kapott, az egész országot megrendítő veronai busztragédia helyszínén és az itteni diákok és hozzátartozók körében pedig az első pillanattól kezdve krízisterapeuták segítették a sokkos állapot oldását, enyhítését. A szakma megítélése tehát változott: elhagyva a „ha pszichiáterhez mész, elmebeteg vagy" kategóriát a terápia már az átlagember szintjén is elkezdett beépülni az alapvető egészségügyi ellátások közé, ami mindenképpen jó hír, megelégedettségre viszont koránt sem ad okot.

A probléma egy másik, sokkal égetőbb részére ugyanis éppen a pszichiátriai társaság hívta fel a figyelmet. A mentális gondozás iránti növekvő igények kielégítéséhez a mainál jóval több szakemberre lenne szükség, a pszichiáterek mellett klinikai pszichológusokra, szakápolókra és szociális munkásokra is. A társaság elnöke, Purebl György egy szakportálnak elmondta, hogy bár a mentális zavarok rohamos terjedése világjelenség, vagyis a magyarok nem depresszívebbek más népeknél, hatalmas különbség, hogy míg más országokban ezt felismerték és megerősítették az ellátást, addig nálunk ez egyelőre még várat magára. Nem újdonság tehát, hogy a pszichiátria jelentős orvoshiánnyal küzd, ám ez nem a magyarok sajátja, nemzetközi jelenség. Az elnök szerint egyelőre úgy tűnik, a nyugat-európai egészségügyi rendszerek szinte korlátlan mértékben képesek felszívni a szakképzett munkaerőt.

A probléma tehát – ahogy az egészségügyben jóformán minden jelenség – rendkívül összetett, és az ellátás minden szintjén változást, változtatást igényel. S hogyha már a pszichiáter szakma fókuszba helyezte a jelenséget, érdemes lenne rajta tartani a szemünket, majd kezdeni valamit a helyzettel. Hiszen, ahogy a mondás tartja, a változás fejben dől el.