Kutatások szerint is aggasztó méreteket öltött a fiatalok alkoholfogyasztása.
Miközben újabb és újabb drogstratégiákról hallunk, egyre kevesebb szó esik a nagy ivás elterjedéséről – mondta Szemelyácz János, a pécsi drogambulancia vezetője, hozzátéve azt is, holott az adatok aggasztóak: az adatfelvételt megelőző 30 napban a 16 éves fiúk 47, a lányok 36 százaléka fogyasztott legalább egyszer jelentős mennyiségű alkoholt. Tíz éve ez a szám még 12, illetve 10% volt, azaz mostanra a 2002-es értékek a négyszeresükre nőttek – írja a Dunántúli Napló – online.
Nagy ivásnak azt nevezzük, ha valaki egy alkalommal 5 egységnyi alkoholt fogyaszt – egy egységnek minősül egy korsó sör, egy pohár bor vagy egy rövidital. Kétfajta fogyasztót szoktunk megkülönböztetni. Az egyik a „megküzdéses", aki a problémák elől menekül valamilyen szerhez, a másik a „fokozásos", aki egyszerűen unatkozik, és ezért választja ezt az utat. A legnagyobb baj, hogy a többség az utóbbihoz tartozik, azaz azért iszik, mert nincs jobb dolga – emelte ki Szemelyácz János.
A fentiek fényében logikusnak tűnik a megoldás: míg a „megküzdésesen" gyakran csak szakember tud segíteni, addig a „fokozásos" megállításához egyszerűen csak programok kellenének, amelyek lekötnék ezeket a fiatalokat. Ám manapság pontosan ezekből szenvedünk hiányt – teszi hozzá Szemelyácz János. Persze nem arról van szó, ha lennének klubházak, akkor szombaton kiürülnének a szórakozóhelyek, s mindenki a legközelebbi művelődési központban pingpongozna meg sakkozna teljesen józanul, de az is biztos, hogy jelenleg szinte egyáltalán nincsenek ilyen lehetőségeik a fiataloknak – hangsúlyozta a szakember, aki hozzátette azt is, ráadásul az alkoholfogyasztást a hagyományaink, a kultúránk miatt nem gondoljuk problémának – jellemző, hogy a társadalmi célú reklámokban is legfeljebb úgy bukkan ez elő, hogy ha iszik, akkor ne vezessen. Arról azonban szó sincs, hogy ha jót akar magának és a családjának, ne igya halálra magát a hétvégén.
A lap által megkeresett középiskolások több mint fele úgy nyilatkozott, hogy az elmúlt hetekben legalább egyszer volt már teljesen „szétcsapva", azaz annyit ivott, hogy az este végére nem is emlékezik. Az adagokra többen csak legyintettek – mint mondták, öt felessel még simán hazavezetnének. Érdekes módon a legtöbben inkább a tömény italokat preferálták, mivel – szerintük – a jó bor drága, a sörtől csak lelassulnak, ám fél liter házi pálinkát valamelyik rokontól könnyedén be lehet szerezni, s ráadásul az sokkal gyorsabban érezteti is a hatását. Arra a kérdésre, hogy a szülők tudnak-e a szülők az italozásra, és mit szólnak hozzá a diákok „teljes összhangban" úgy válaszoltak: tudják, és semmit nem szólnak, mivel „felesleges bármit is mondaniuk.
Míg a mérsékelt alkoholfogyasztás kedvező hatású lehet például a szívkoszorúér-betegségek megelőzésében, addig – s ezt kutatások igazolják – a rendszeres, nagymértékű alkoholfogyasztás és az ebből eredő függőség súlyosan károsíthatja a testi-lelki egészséget. A nagy ivás jelentős mértékben növeli egyes betegségek (májzsugor, szélütés, szájüregi, nyelőcső- és emlőrák) gyakoriságát. Becslések szerint Magyarországon a népesség 8–10%-a alkoholfüggő.